2025. január 30., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A gadarai ördögűzés

Igehely: Mk 5:1–13 Kulcsige: Mk 5:8 „Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!”

A tenger lecsendesítése után a túlparton kikötve kiderült, hogy a vízen tapasztalt háborgásnál van súlyosabb és reménytelenebb: amikor az ember életét megszállja a Sátán, Istennek és országának ellensége. A gadarai megszállott ilyen ember volt: senki sem tudta megfékezni (4.v.), olyan erőteljesen tombolt benne a gonosz lelkek sokasága. Nem jószántából, hanem kényszer alatt tette az emberhez méltatlan dolgokat, mert az ördög kíméletlen önkényúr, az ő országa ilyen.

Ez a kiszolgáltatottság a megszállottak esetében rémisztően látványos, de ártatlannak tűnő, kicsi bűnökkel kezdődik, amikor Isten helyett a Sátánra hallgatunk, neki engedelmeskedünk. Jézus ezt mondta az állítólagos szabadságukkal dicsekvő zsidóknak: aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája (Jn 8:34), mert maga alá gyűri gonosz hatalma.

A jó hír az, hogy Jézus, a magasságos Isten Fia (7.v.), erősebb, hatalmasabb a démonvilágnál. Ezt a gonosz lelkek is tudják, hisz ismerik Őt és rettegnek tőle. Kénytelenek az Ő parancsának engedni. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8:36).

Mike József

DÉLUTÁN | 

A szeretet által munkálkodó hit

Igehely: Gal 5:1–15 Kulcsige: Gal 5:14 „Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: «Szeresd felebarátodat, mint magadat.»”

Tegnap estéhez kapcsolódva, a dicsekvés szembetűnő velejárója a törvény általi megigazulás tévútjának, mert itt a cselekedetekre kell összpontosítani. Minél több jó pontot gyűjt be az ember, annál inkább kihúzza magát, és szívesen mutatja be érdemeit másoknak. De közben minimum ilyen teljesítményt vár el tőlük is! E kegyeskedő versengésben a törvény külső, látványos előírásai válnak hangsúlyossá (mint a körülmetélés a judaizálók esetében: 2–6.v.). Ezért a törvényeskedő közösségben könnyen kialakul az „egymást marjátok és faljátok” (15.v.) légköre. Pál apostol a leghatározottabban foglal állást e tévelygés ellen a 4–5. versekben.

A hit általi megigazulás jó útjával kapcsolatban viszont ő is aláhúzza, hogy nem tétlen, hanem szeretet által munkálkodó hitről van szó. Ez az, ami számít (6.v.)! Ugyanakkor figyelmeztet a „ló másik oldalára” is, ahol a szabadság ürügy lesz a testnek, és így szabadossággá válik (13.v.). Urunk, szabadíts fel minket arra, hogy szeretetben szolgáljunk egymásnak (13–14.v.)!

Mike József

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.