2024. október 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Sokak helyett egyszer s mindenkorra

Igehely: Zsid 9:24–10:10; Kulcsige: Zsid 10:10 „Az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.”

Érdemes belegondolni az ószövetség tisztulási folyamatába, az áldozatok rendszerébe. Ha valaki vétkezett, vinnie kellett egy tiszta, ártatlan, tökéletes állatot, bűnvallással rá kellett helyeznie a saját bűnét, és ezután feláldozta. Fizikailag látható volt az ige: a bűn következménye, fizetsége a halál. Az új szövetségben élve sokszor nem gondolunk bele, mit is jelent igazán Jézus megváltása. Az áldozat, amely örökérvényű! Mit jelent ez számomra? Bár az ige világos, mégis sokszor szeretnénk valamit cserébe tenni. És biblikus gondolat, hogy fejlődnünk, növekednünk kell a megszentelődés útján, de azt a gondolkodásunkba kell vésni: Jézus áldozata miatt, kegyelemből van üdvösségünk. Az Isten szeretetének kell motiválnia bennünket a továbbiakban. Hiszen Jézus egyszeri áldozatával lehetőségünk lett, hogy eltöröltessen bűneink következménye, és miénk legyen az üdvösség.

Legyen mindig a szívünkben a hála ezért a felfoghatatlan és mindennél értékesebb ajándékért!

Bócsa Roland

DÉLUTÁN | 

Szenvedés útján a dicsőségbe

Igehely: Zsid 2:5–9; Kulcsige: Zsid 2:9 „Azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”

Szenvedés. Negatív hangzású szó, ami olyan élethelyzetre, állapotra utal, amit senki sem szeretne megtapasztalni, vagy benne lenni. Fizikai vagy lelki kín, ami fájdalommal, nehézséggel jár. Dicsőség: nagyon pozitív szó, erre vágyik minden ember. A dicsőség elérése érdekében lemondunk, harcolunk, küzdünk. Különös egymás mellett látni a két szót, talán még ellentétes is, de például, ha egy élsportoló életére gondolunk, együtt jár a kettő. Szenvedés árán megszerezhető a dicsőség. Nem véletlen, hogy Pál ilyen hasonlattal mutatja be lelki életünk pályáját is. A különbség a motiváció. Az Isten dicsőséges. Ehhez nem kell tennie semmit. Jézus dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg azért, mert elhordozta bűneink következményét, és legyőzte a halált.

Én mit várok az életemtől? Sokszor aggodalomra, csüggedésre ad okot Jézus földi útja. Megtapasztalva Isten szeretetét mégis átjár a megváltás öröme, a mások felé való szolgálat központi helyet kap egy tanítvány szívében. Vágy fakad benne Jézus szolgálatát folytatni. Ez sokszor nem könnyű, de a menny dicsősége sokkal többet ér, mint amit az emberektől kapnánk.

Bócsa Roland

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!