2024. május 4., szombat

DÉLELŐTT | 
Jeruzsálem és a templom sorsa

Igehely: Mt 23:37–24:2; Kulcsige: Mt 24:2 „Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”

Úgy érezzük, hogy Jézus könnyes szemmel mondja ezeket a szavakat. Siratja Jeruzsálemet és a népét. Annyira fájdalmas neki, hogy elutasítják Isten irgalmát, kegyelmét, amit mutat a Fiában, Jézus Krisztusban. Inkább bíznak a vallásukban, a templomukban. De ezek nem maradtak meg, valóban elpusztultak Jézus szava szerint. Több évszázadon át a zsidó nép szétszóródott a világ minden tájára.

De eljön az a nap, amikor újra el fogják mondani a zsidók is: „Áldott, aki az ÚR nevében jön!” A romokból Isten új jövőt épít az ő kegyelmének és irgalmának köszönhetően. Nagyon közeledik az a nap, amikor Jézus visszajön dicsőségben. Addig készüljünk erre! Figyeljünk az Isten Igéjére; ne bízzunk a templomunkban, a vallásunkban, semmiben, ami a miénk; csakis Jézusban és az ő szeretetében!

Ez az egész világ és minden, ami benne van, elmúlik; Jézus országa marad meg örökké. Benne vagy már Isten országában? Figyelmezteted azokat, akik még kívül vannak? Imádkozzunk, hogy Isten áldja meg a zsidó népet is megtéréssel!

Hessel Keutel

DÉLUTÁN | 

A megtérés segít rajtunk

Igehely: Ézs 30:12–18; Kulcsige: Ézs 30:15 „Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok.”

Milyen fájdalmas dolog, amikor az emberek a rengeteg figyelmeztetés ellenére még mindig nem akarják meghallani Isten hangját. Amikor még mindig a saját erejükben, teljesítményükben vagy képességükben bíznak inkább, mint Isten kegyelmében.

Ebben a szakaszban Júda lakossága segítséget keres Egyiptomnál az ellenség ellen, és szövetséget köt velük, miközben Isten arra buzdítja őket, hogy őbenne bízzanak. Biztosan tudják, hogy ha Istenhez fordulnak, fel kell adniuk a bűnös életmódjukat. De ezt semmiféleképpen nem akarják. Ez túl nagy áldozat lenne! Elképzelhetetlen, hogy inkább a bűnhöz ragaszkodnak ahelyett, hogy megtérnének, abbahagynák a gonoszságukat, hogy megtapasztalhassák Isten megváltó erejét és kegyelmét! Vagy nem annyira elképzelhetetlen? Nem olyanok vagyunk mi is sokszor? „A megtérés segítene rajtatok! A béke és a bizalom erőt adna nektek!”

Ő az Isten, mi a teremtményei vagyunk. Engedjük, hogy ő irányítsa az éle-tünket! Engedelmeskedjünk mindenben az ő hangjának! Boldogok azok, akik benne reménykednek!

Hessel Keutel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 15 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.