2024. július 4., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Krisztus gyülekezete az üldözések idején

Igehely: ApCsel 12:1–5; Kulcsige: ApCsel 12:5 „Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.”

Heródes unokája, Agrippa, minden áron helyre akarta állítani az egykori virágzó birodalmat. Népszerűségének növelése érdekében a farizeusi törvényekhez és előírásokhoz alkalmazkodva kezdett kormányozni. Kihasználta s aktívan támogatta a keresztyénüldözést, amely teljében tombolt Jeruzsálemben. A 8. rész 1. versében már olvashattuk, hogy István vértanú halála napján nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen. Életveszélyessé vált egy nagy gyülekezethez tartozni. Ezért szétszóródva kisebb, de annál erőteljesebb közösségeket alkottak.

A mai igeszakaszunk 5. versében az áll, hogy amíg Pétert börtönben őrizték, a gyülekezet buzgón imádkozott érte Istenhez. Tudjuk, mit eredményezett ez a buzgó ima. Péter egy angyal kíséretében szépen kisétált a börtönből.

Napjainkban egyre erőteljesebben terjed a keresztyének üldözése. Most, amikor talán kényelmes fotelben ülve olvasod e sorokat, gondolsz-e arra, hogy valahol a világon éppen meggyilkolnak valakit, csupán azért, mert Krisztus-követő? Légy te a gyülekezeted buzdítója az ilyenekért való imádkozásra!

Mátis Csaba

DÉLUTÁN | 

Fáradságot legyőző munkatárs

Igehely: Kol 4:12–13; Kulcsige: Kol 4:13 „Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodíceában és Hierápoliszban vannak.”

Epafrászban újból Istennek egy olyan kicsiny szolgáját ismerjük meg, aki hatalmas feladat elvégzése által vált naggyá. A kolosséi gyülekezetben végzett fontos feladatán kívül szinte semmit nem tudunk róla. Nem tudjuk életkorát, családi helyzetét. Arról sem tudunk, mikor és hol hallotta meg az Úr Jézus evangéliumát, s lett a szolgájává. Azt tudjuk, hogy ő volt az, aki elsőként hirdette Kolosséban az evangéliumot. Feltételezhető, hogy később ő lett a gyülekezet vezetője. A levél többi részéből kitűnik, hogy amikor tévtanítók veszélyeztetik a gyülekezet egységét, veszi a fáradságot (több mint 2000 km), elmegy Rómába tanácsot kérni az ott raboskodó Pál apostoltól. A Filemonhoz írt levél 23. verse szerint egy ideig ott is marad, megosztva az apostollal a börtönt is.

Az apostol szerint Epafrász fáradozása az igehirdetésben, szeretetszolgálatban és a másokért való imádkozásban teljesedett ki. Ez a három munkaterület minden újjászületett hívő ember számára nagy lehetőség a szolgálatra. Melyiket gyakorlod?

Mátis Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.