Igehely: ApCsel 18:1-4; Kulcsige: ApCsel 18:2 „Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából.”
Időközönként hangsúly kerül egy-egy igei szolgálatban arra, hogy sokkal könnyebb megélni a hívő életet, a krisztusi örömöt akkor, amikor megfelelő környezetben vagyunk. Igaz, hogy sokkal nehezebb, de annál erőteljesebb a bátorításunk, amikor viharban, vagy éppen egy nehéz, de győztes csata után igyekszünk szolgálni mások felé.
Akvila és Priszcilla menekültekként fogadtak be otthonukba egy misszionáriust. Igénk megjegyzi, hogy ez a házaspár „nemrég jött Itáliából”, mivel a császár rendeletére távozniuk kellett Rómából. Ebből arra következtethetünk, hogy a körülményeik éppen alkalmasak lettek volna arra, hogy saját otthonukat, családjukat kezdjék el újraépíteni. Idővel, ha elég otthonos lesz majd a házuk, ha megfelelőek lesznek a körülményeik, akkor majd szolgálni fognak mások felé is.
Ez a házaspár nem a megfelelő körülmények miatt tudott szolgálni és otthonába befogadni egy szükségben levő apostolt, hanem a szíve volt nyitott és kész a szolgálatra. Lehet, hogy nem otthonunkba kell befogadjunk embereket, de imádkozzunk, hogy szívünk legyen mindig nyitott észrevenni és szolgálni azokon a területeken, amelyeket Isten elénk hoz és ránk bíz.
Szabó Sándor
Timóteus szülői öröksége
Igehely: 2Tim 1:1–7; Kulcsige: 2Tim 1:5 „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.”
Egy téli este egy kisgyermek betévedt a kocsmába, és az édesapja meglepődve kérdezte meg tőle, hogy mit keres ott. A gyermek ártatlanul csak annyit válaszolt: „Apa, követtem a lábnyomaidat!” Talán mi is átéltük már, hogy a gyermekeinkben már egész kicsi korban felismertük saját viselkedési mintáinkat, a jókat, de a rosszakat is.
Pál apostol eszébe juttatja Timóteusnak, hogy a pozitív példa, a képmutatás nélküli hit ott volt már a nagymamában, Loiszban, és az édesanyában, Eunikében is. Ezt a jó mintát pedig Timóteus is „megörökölte”. Igénk felhívja a figyelmünket, hogy mennyire fontos, hogy helyesen éljük meg a lelki életünket. Imádkozzunk, hogy mindaz, amire Istenünk tanít a Biblián keresztül, az elsősorban bennünk, szülőkben, nagyszülőkben tudjon meggyökerezni és gyümölcsöt teremni. Beszédben bizonyára sokszor irányítgatjuk gyermekeinket. Ám az intésnél sokkal hatékonyabb lehet a szavak nélküli hiteles példamutatás. Imádkozzunk, hogy gyümölcsöző módon tudjuk megélni Istenbe vetett hitünket. Lássák gyermekeink, hogy tudunk szeretni, amikor más ezt nem teszi. Lássák, hogy tudunk bocsánatot kérni, amikor az nagyon nehéz. Lássák, hogy szeretjük Urunkat teljes szívvel, elmével, erővel. Imádkozzunk, hogy mindaz, amit tőlünk látnak, jó „örökség” legyen.
Szabó Sándor
Új hozzászólás