2024. augusztus 23., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten az, aki felemel

Igehely: 1Móz 41:37–46; Kulcsige: 1Móz 41:39 „Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.”

Ma sokan kínálnak képzési programokat, hogy befolyásos, jól menő, hirtelen gazdagodó vezetőt neveljenek belőlünk. A Frankfurti Iskola már jónéhány évtizede nevel olyan „mérnököket”, akik egy új világrendet hozzanak létre, amelyben persze ők játsszák az isten szerepét. Istennek is van vezetőképzője. József 13 évig járta ezt a gyakran sötét utakon vezető iskolát. Hite és tiszta jelleme nem tört meg, mert „a projektvezetője” végig mellette volt. A záróvizsgán kitűnően szerepelt: Egyiptom népe mellett családjáról is gondoskodhatott, sőt előképe lett a Szabadító Messiásnak.

A csodálatos előttem az, hogy a meggyőződése miatti szenvedés időszakában mit sem tudott arról, hogy az alagút végén Isten mivel várja. „Harmincévesen a csúcson!” – hozná le a szalagcímet a mai sajtó. Ám az Istennel töltött felkészülési időszak már nem annyira népszerű. Mózesnek 40 évbe telt a pusztában, Pál apostolnak talán 14-be Arábiában. Nem gondolod, hogy Isten téged is fel akar készíteni egy küldetésre?

Kovács Barna

DÉLUTÁN | 

Győzelmet szerző imádság

Igehely: 2Móz 17:8–16; Kulcsige: 2Móz 17:11 „És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb.”

A nyilvánvaló nagy ellenséget a tenger vize elnyelte, most pedig szinte a semmiből egy megmagyarázhatatlan ellenség támad rájuk. Szándéka az volt, hogy a menekülésben elfáradt népet lekaszabolja. A hiányosan felfegyverzett, katonailag képzetlen népen csak egy valaki segíthet: a Szabadító Isten. Azóta sokszor elfelejtjük, hogy az igazi csatát térdeinken, imádságban vívjuk meg. Nem egyszer tapasztaltuk meg, hogy amíg imádkoztunk, addig Isten megnyitotta a lehetőségek ajtaját, bezárta a rágalmazók száját, átvezetett a lehetetlennek tűnő akadályon. Mégis olyan nehezen tanulunk ezekből az átélésekből. Izráel népének sokféle csatát kellett vívnia; egyedül az Amálekkel szembeni csatát kellett végigimádkoznia.

Mindannyiunknak megvan a saját amálekje, aki ellen nincs más hatékony fegyver, csak a kitartó imádság. A közösség ereje is annak imádságától függ. D. L. Moody-tól származik a következő mondás: „Istennek minden hatalmas munkája egy térdeplő alakhoz vezethető vissza.” Milyen nagy igazság!

Kovács Barna

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.