2023. október 28., szombat

DÉLELŐTT | 
A gyülekezet az Istenre találás helye

Igehely: ApCsel 18:1-11; Kulcsige: ApCsel 18:8 „Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek.”

Pál apostol életformája a misszió, a bizonyságtétel, hiszen megélte Isten kiválasztó kegyelmének nagyszerűségét, és az Ő országának lett elkötelezett munkása. Most éppen Korintusban van, és munkatársaival közös céljuk a szolgálat. Előbb csak pihenőidejében, később minden idejét odaszánva megy a zsinagógába, és végzi bizonyságtevő szolgálatát. Az elutasítások nem szegik kedvét, de megérti az üzenetet. Népének nincs rá szüksége, indul a pogányokhoz. Azután – mintha megtörne a jég, megtér a zsinagógai elöljáró, a kitartó szolgálat folytatódik, és sokan megtérnek, bemerítkeznek, mert győz az Ige, Isten ereje.
Elhangzik a számára bátorító Ige: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok…”
Sok régi gyülekezet, vagy új plántálás, amely létszámban megfogyatkozott, már-már feladja missziós elkötelezettségét.
Az Úr azt üzeni neked kedves Testvérem: „Ne félj, hanem szólj!”. Tedd ezt abban a hitben, hogy az Úr kegyelméből egyszer csak áttörik a hitetlenség kemény fala, és kiárad az Úr éltető ereje.

Mészáros Kornél

DÉLUTÁN | 

„Szüntelen remélek!”

Igehely: Zsolt 71:14-24; Kulcsige: Zsolt 71:14-15 „Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged. Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.”

Ma este, amikor heti elmélkedéssorozatunk végéhez érkezünk, arra kérlek, hogy vegyél elő egy papírlapot és egy íróeszközt. Ha a zsoltárossal együtt olvasod az Igét, máris elkezdheted a felsorolást írni, mert a lapra az Úr tetteit kellene feljegyeznünk. Előbb a zsoltár-igékből, majd saját életedben megtapasztaltakat. A leírt áldásokat akár rímbe is szedheted, ha zenész vagy, dallamot is szerezhetsz hozzá, sőt hangszert elővéve is elkezdheted az Urat magasztalni. Örömmel fogadja dicsőítő mondataidat, éneklésedet. A feladat folytatódik, hiszen a zsoltár nem titkos gondolatokat tartalmaz, hanem üzenetedet el kell juttatnod embertársaidhoz, testvéreidhez is.
Visszanézel és előretekintesz, és látod a rólad gondoskodó Úr hűségét, szeretetét, és belesimulsz keze oltalmába. Aki tegnap segített, Ő ma és holnap is veled lesz, így minden múltbeli csoda hitet épít a szívedben, a jövő felé haladva.
Miközben dicsőíted az Urat, teljen meg a szíved hittel, és járjon át a szüntelen jelenlévő reménység!

Mészáros Kornél

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
15 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Tim 4:1–5 Kulcsige: 2Tim 4:2 „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.”

Nem lehet mindenki igehirdető, de mindenki lehet igehallgató. Ezért vizsgáld meg, milyen a hozzáállásod az igehallgatáshoz és annak befogadásához. Mi tetszik neked? Miben méred azt, ami tetszik, amikor igét hallgatsz? A mesék, mondák, az emberi kutatások, statisztikák tartják ébren a figyelmedet, vagy a tiszta ige magyarázata? Vigyázz, soha ne az legyen a mércéd, hogy mi tetszik neked, mire könnyebb figyelni, hanem inkább az, hogy mi igei. Az igehallgatás többek között tanulás, amihez erőt kell kifejteni. Légy türelmes igehallgató!