Igehely: Józs 14:6-15; Kulcsige: Józs 14:10-11 „Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen erőm volt akkor, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek.”
Káleb, az egyik kém, akit cserbenhagytak a társai, kitartott az Isten által adott meggyőződése mellett negyvenöt éven át! Ahogy mondják, egy emberöltőn át. Nem lett bizonytalan, sem elveszett. Hűségesen követte az Urat. Annyi időn keresztül bolyongott a néppel, éppen ott, ahol nem kellett volna. Az évek és a nehézségek nem vették el az Isten iránti bizodalmát.
Ismerős helyzet? Kitartani akkor is, ha rossz a szélirány, ha ellenszél van. Nem a tömeg, a többiek véleménye számít, hanem az, amit az Úr üzent akár hosszú évekkel korábban is. A személyesen az Úrtól vett irányítás, Isten vezetése a legfőbb, leglényegesebb. Ezen sokan elcsúsznak, mert inkább a saját elképzeléseik irányítanak, mint az igei vezetés.
Káleb számára a lényeg: megőrizte az Úr az életét, ahogy azt megígérte. Kész volt hát tovább, vagy újra harcolni érte. Nem a fásultág, a beletörődés szól belőle, hanem a készség kiállni Isten ügyéért mindenkor. Rajta is látszik, hogy nem elég a lángoló fiatalos lelkület és kor, hanem az számít, hogy valaki élete vége felé is biztosan járjon a kijelölt úton.
Merre jársz, testvérem? Ég még benned az első szeretet tüze? Engedtél a külső nyomásnak, és visszaléptél, vagy továbbra is keresed Őt?
Nyúl Zoltán
Istennek kedves istentisztelet
Igehely: 1Móz 35:1-7; Kulcsige: 1Móz 35:2 „Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát!”
Add meg a tiszteletet, fiam! – szólt az Úr. És Jákób mindjárt tudta, miért kell azt tenni. Reakciója elmondta azt teljesen: nem oltárt kell neki építeni, hanem oltárt akar építeni, ami nagy különbség. Nem egy kikényszerített áldozatról van szó, hanem egy önként vállalt cselekedetről. Nagy a különbség.
Megvolt az oka is: „oltárt akarok ott készíteni az Istennek, AKI MEGHALLGATOTT, (kiemelés tőlem), amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam.” Mivelünk hogy van? Sokszor tisztában vagyunk az okokkal, amiért a hála hangján szólalhatnánk meg, de egy kövecske, annyi sem sikeredik, nemhogy egy oltár! Jó ez így?
A másik reakció: amikor Isten megszólítja, Jákób azonnal tudja, hogy még van rendezni való, ha nem is róla van szó: mindenkinek, aki körülötte van, el kell távolítania a bálványokat, idegen isteneket.
Könnyen megtörténik, hogy felejtünk, és pontosan azt, amit nem kellett volna. Építsük az oltárunkat emlékeinkből, ne maradjon ez ki az életünkből! Nálunk gyakorlat, hogy egy nagy befőttesüvegbe rakjuk a „kövecskéinket” amiből gyakran nagy oltár készülhet. Ha szól az Úr, engedsz neki?
Nyúl Zoltán
