Igehely: Zsolt 78:1-11; Kulcsige: Zsolt 78:6 „Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak.”
„Tudja meg ezt a jövő nemzedék!” Amit szeretnénk utódainkra, gyermekeinkre hagyni, azzal sokat foglalkozunk: „pénzt, paripát”, lakást, kocsit – igyekszünk mindent elrendezni, hogy jogtisztán, teljesen rendezetten, gondok nélkül hagyjunk mindent magunk után. Mégis sok hagyaték hatalmas káoszt okozhat az örökösök életében, főleg, ha rendezetlen ügyek maradnak utánunk, és a vétlen örökösöknek kell mindent kibogozniuk.
A lelki ember egy életen át tartó tanulással, gyakorlással próbálja az életét helyre, és egyenesbe hozni, hogy olyan hagyaték maradjon utána, hogy hálásak legyenek az örökösök, öröm legyen visszagondolni egy életre, és ne nyűg, szenvedés. Idővel úgyis minden kiderül, jobb, ha helyesen látjuk a Teremtőt, aki az életet adta, Krisztust, aki a tartalmat adta annak. Kitöltötte hittel, bizalommal, engedelmességgel, készített jó cselekedeteket elénk, hogy megéljük a lehetőségeinket.
Ezért van jól meghatározva a cél: hogy Istenbe vessék bizalmukat. Nagy segítség lesz számukra, ha mi elmondjuk nekik mindazt, amiket hallottunk és tudunk: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Mert van tapasztalatunk. Lehet, hogy keveset beszélünk róla, lehet, hogy nem jól, nem jókor. Beszélni kell róla örömmel, hálával, gyakran. Arról, amit megéltünk, ami el nem veszhet. Sokat hallottunk az Istenbe vetett bizalomról, de vajon mennyire használtuk azt, mennyire érvényesítettük a saját életünkre? Manapság gyakorlat, hogy egy új munkahely betöltésekor életrajzot kérnek, és egy ajánlólevelet a volt munkaadónktól, ahol minősítéseket kapunk: jól teljesített, figyelt a munkaadóra, minden rendben volt vele, vagy esetleg mást: önfejű volt, engedetlen, lusta.
Minden Isten elé kerül. A kegyelem elég az üdvösségre, de nagyon lényeges, hogy milyen „lábnyomot” hagyunk magunk után: feledhetőt vagy tartósat. Milyen az életünk? Most mi beszél belőle Isten hatalmas dolgairól? Tanulunk a hibáinkból és változunk, ha kell? Kérjük Urunkat, hogy vezessen minket, és beszéljünk Róla igaz örömmel!
Nyúl Zoltán
Kérjük az Urat, hogy érezzük annak felelősségét, hogy kötelességünk továbbadni az igét a következő generációnak! - 2Tim 2:1-2
Tiszták Isten szolgálatára – 2Kor 2:14-3:6 (2Kor 2:17)
Megújulás a hitben
Igehely: 1Móz 15:1-21; Kulcsige: 1Móz 15:6 „Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul.”
Ábrám minden ereje, tekintélye ellenére nagy bánattal, fájdalommal élt, hisz gyermektelen volt és koros. Hiába nyert csatákat, volt vagyonos (1Móz 13:2), bármit is elért, elérhetett, semmi nem pótolta az utód hiányát. Isten már korábban is szólt hozzá, hogy ne veszítse el a reményt (1Móz 13:14-16). Ábrám kifakad, amikor az Úr újra szól hozzá: „Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok?” A megerősítés újra érkezik: „Tekints fel az égre… Ennyi utódod lesz.” Ábrám testi-lelki küzdelmei között megtanulta, hogy az életét és annak a gondjait letegye Isten kezébe. Ezt láthatjuk, hiszen így folytatódik: „Ábrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” A hit megszületését, bár nem volt előzmények nélkül, követte annak a megerősítése – a felkínált áldozatokon keresztül láthatta Ábrám a szövetségkötést. Az ígéretek beteljesedése váratott magára, de Ábrám kitartott.
Van úgy, hogy türelmetlenek vagyunk? Hogy nem látjuk hitünk végkifejletét? Azt gondoljuk, hogy már elégszer imádkoztunk, ideje lenne, hogy megoldódjon a bajunk? Isten, válaszolj! Ha rajtunk múlna, esőt varázsolnánk kedvünk szerint, megoldanánk, amit csak kell, egy perc alatt. Isten nem siet, nem késlekedik – mondjuk, szinte közhelyként. Viszont, az Ige a következőket is írja: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindannyiunkért odaadta, hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8:32). Pál bátorít az efézusi levélben: adja meg az Atya, hogy megerősödjön a belső emberünk az Ő Lelke által, hitben, szeretetben meggyökerezve, megalapozva növekedjünk, megismerve Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy eljussunk az Isten mindent átfogó teljességéig. A filippi levél másképpen fogalmaz, de teljesen fedi a lényeget: „Mindenkor… félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek az akarást, mind a cselekvést, az ő tetszésének megfelelően” (Fil 2:12-13). Hagyatkozzunk Rá, és ne szűnjünk meg küzdeni a hitünk megújulásáért.
Nyúl Zoltán
