Igehely: ApCsel 2:42-47; Kulcsige: ApCsel 2:42 „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”
Az első gyülekezet tevékenységének leírását találjuk itt. A különböző társadalmi helyzetekből jött emberek saját lelkükben tapasztalták Isten Szellemének munkáját. A közösségi élet Isten jelenlétében történik. Az imádatban ott van az Imádott. A kenyér megtörésében jelen van a Megtöretett. A dicsőítés a Feltámadottnak hangzik. Így bűntudatra ébred a bűnös, felszabadul a megkötözött, meghallgattatik a könyörgés, távozik a gonosz, feloldódik a néma ajka, meggyógyulnak a betegek. Ahogyan az Úr Jézus emlékeztet – „Kezdetben ez nem így volt” (Mt 19:8b). Mi is fontolóra kell vegyük a pünkösdi történetet és az első gyülekezet tevékenységét, mert istentiszteleteink gyakorlatának iránymutatói kell legyenek. Ésszerűen utánozni lehet, de nem célravezető. Bárcsak mindig tudnánk az apostolok tudományában igazán foglalatoskodva gyönyörködni a mi Urunk Jézus Krisztusban! Lélekben elmélyülni őbenne, úgy, hogy a kenyér megtörése által testével táplálkozva, a kereszten kifolyt szent vér tisztára mosson, Szelleme betöltsön!
Máté Zoltán
Jósiás szövetségújítása
Igehely: 2Krón 34:29-33; 6:16-18; Kulcsige: 2Krón 34:31 „Majd odaállt a király a helyére, és szövetséget kötött az Úr színe előtt, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben.”
„Nem is tértek el az ő egész életében őseik Istenétől, az Úrtól.” Mindig feltűnik és fájdalmat okoz ez a rész: „az ő egész életében”. Tudom, hogy ez azt jeleni, hogy utána el fognak térni őseik Istenétől.
Ezen a részen továbbmenve azonban a figyelmem valami másra, valami csodálatosra terelődik, valami olyanra, ami mindig örömet okoz, ha rágondolok. Nem ez volt az első szövetségkötés Isten és Izrael népe között. A nép újból és újból elfordult tőle, de Isten újból és újból kész volt megújítani a szövetségét.
Mint ahogyan egy édesanya is talán bármit meg tud bocsátani a gyermekének és bármikor tárt karokkal várja, az Úr annál inkább szerette az Ő népét; mindig kész volt megbocsátani és mindig hajlandó volt újból szövetségre lépni velük. Csodálatos belegondolni, hogy bár nekem nap mint nap szükségem van erre a kegyelemre és egy új szövetségre, az Úr Jézus által én is Isten népéhez tartozhatok, így engem is mindig tárt karokkal vár.
Ne hanyagoljuk hát el az Úrral kötött szövetségünkről való megemlékezést és annak megújítását egy napig sem.
Máté Tamás
