2022. január 14., péntek

DÉLELŐTT | 
Az engedelmesség jutalma

Igehely: Lk 5:1-11; Kulcsige: Lk 5:7 „Ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.”

Mi, keresztyén emberek nagyon jól tudjuk elméletben, hogy mennyi áldás származik abból, ha engedelmeskedünk Istennek. Ennek ellenére ezt naponként meg kell harcoljuk. Péter sok mindent átélt Jézus társaságában, de mégsem volt könnyű kivetnie a hálót. Sokszor az a jele annak, hogy Istentől van egy bizonyos dolog, hogy emberi ésszel nagyon nehéz azt megérteni. Nappal nem szoktak halászni, gondolta Péter. De itt elért egy pontra, ahol feladta saját elképzelését. Ezek után már azt mondta: „... a te szavadra mégis kivetem a hálókat” (5. v.). Amikor idáig eljutunk, jön a jutalom és az áldás. Miben nyilvánult ez meg Péter életében? Helyes önismeretből és helyes istenismeretből. Péter felismerte, hogy Jézus az Úr, ő pedig egy bűnös ember (8. v.). Egy másik áldás volt a szolgálatra való elhívás és megerősítés az Isten részéről, amely így hangzott: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” Légy kész engedelmeskedni te is Jézus Krisztusnak, hogy megtapasztald annak jutalmát!

Balogh Gábor

DÉLUTÁN | 

A világító Ige

Igehely: 2Pt 1:19-21; Kulcsige: 2Pt 1:19 „Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.”

Isten igéjének egyik tulajdonsága és hatása az, hogy világít. A fény az élet egyik alapfeltétele. Az első, amit Isten megteremtett, a világosság volt. Ma ezt az Ő igéje által teszi, amelyre jól tesszük, ha figyelünk (19. v.). Sötét helyen gyújtott lámpáshoz hasonlóan világít az Ige ma is. A 119. Zsoltár 105. verse mécseshez hasonlítja az Isten igéjét, amely megvilágosítja az ember útját. Talán sötétben is el lehet lenni valameddig. Tájékozódni és célba érni azonban csak annak lehetséges, aki világosságban jár. A forrása ennek a világosságnak maga az Isten. A múltban a Szentlélektől indíttatva szóltak Isten emberei. Ma nekünk is ez a feladatunk. Azt a fényt, amit Isten az Ő Szentlelke és igéje által meggyújtott az életünkben, tovább kell adnunk másoknak.

Te készen állsz-e erre a nemes feladatra?

Balogh Gábor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.