Igehely: Lk 8:19-21; Kulcsige: Lk 8:21 „Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.”
Az Úr Jézus úgy kezdte a földi életet, mint mi: voltak szülei, fiú- és lánytestvérei. A szűk családi kör az a hely, ahol a természetünk legjobb és legrosszabb tulajdonságai leginkább megnyilvánulnak. Itt tudunk a legkedvesebbek, de a legtürelmetlenebbek is lenni. Itt érezzük a legédesebbnek az elismerést, és legkeserűbbnek a bántó kritikát.
Igeszakaszunkban Jézust éppen prédikáció közben zavarták meg – anyja és testvérei keresték Őt. Nem hagyta félbe a tanítást, hanem ebből kiindulva egy újabb lelki igazságot közölt. Most, ebben a váratlan helyzetben sem felejtette el, amit már 12 évesen tudott, hogy neki az Atya dolgaival kell törődnie. Inkább választotta a megvetést Isten igazi keresőivel és követőivel együtt, mint a család védelmét és kényelmét. Előnyben részesítette és többre tartotta a tanítványi közösséget, mint a vér szerinti kapcsolatokat.
A járatlan olvasó számára talány, hogy Jézus miért nem állt szóba az övéivel. Miért nem ugrott föl, hogy szerettei elé siessen? A választ a Mk 3:21 adja meg: „a rokonai odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.” Nem követték Őt, hogy hallgassák és megtartsák tanítását, hanem a falu szája szerint ítélték meg, talán szégyellték is Őt. Ezt Jézus is tudta. János megjegyzi, hogy testvérei sem hittek benne (Jn 7:5). Jézus nem maradt magára, ahogyan azok sem, akik hátra hagyták családjukat a Mester követéséért. Kárpótolva lettek, és százannyit kaptak helyette, sőt ezen felül örök életet. A gyülekezetben mi is testvéreket, lelki apákat és anyákat kapunk. Értékeled-e őket?
A Jézus által megfogalmazott lelki igazság ma is érvényes: Ő azokkal van szoros kapcsolatban, akik hallgatják és megtartják Isten igéjét. Jézus közel van azokhoz, akiket érdekel Isten szava, és csakis ők lehetnek vele meghitt, bensőséges kapcsolatban.
Családtagnak tekinted-e az Úr Jézust, és Ő annak tekint-e téged? Félbe tudod-e hagyni munkádat, hogy eléje siess, amikor hív? Ő a mennyországot hagyta ott érted. Cselekvője vagy-e Isten igéjének, vagy csak a hallgatója? Ápold ma is az Úrral való kapcsolatot úgy, hogy megtartod, amit mond!
Sallai Jakab
Kérjük Istenünket, segítsen nagy családjában megtalálni a helyünket! - 1Kor 12:18-22
Élj Isten Lelke által vezetve! – Róm 8:1-17 (Róm 8:14)
Mit kíván tőled az Úr?
Igehely: 5Móz 10:12-22; Kulcsige: 5Móz 10:12 „Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.”
Érdekel-e, hogy mi Isten kívánsága? Ha szeretünk valakit, akkor igyekszünk kívánságait kitalálni, és amennyire csak tudjuk, teljesíteni. Isten megkönnyíti a dolgunkat, és érthetően elmondja, hogy mit kíván tőlünk. Nem kér sem lehetetlent, sem sokat, nem terhel minket az elvárások végtelen listájával. Isten igénye irányunkban egyetlen mondatban összefoglalható. Ugyanakkor ennek mélységeit és gyakorlati megvalósítását egy életen át kutatjuk.
Egyszóval Isten a szívünket kéri. Őt az Ószövetségben sem a külső forma érdekelte, hanem a belső lényeg. Már akkor is azt nézte, ami a szívben van. Az döntötte el egy szertartás értékét, hogy milyen szívvel, lelkülettel és gondolattal tette azt az ember. Ez ma is érvényes. Teljes szívvel, buzgó lelkesedéssel, örömmel és szeretettel éled meg a lelki életet? Így gyönyörködik benne Isten. Mit kell tehát tennünk:
„Istenedet, az Urat féljed, és járj mindenben az Ő útjain.” A szent istenfélelem az első szempont, minden egyéb ebből indul ki. Ez a fajta félelem nem szorongást vagy rettegést vált ki a hívőből, hanem hódolatot és tiszteletet. Az igazi istenfélelem nem menekülésre vagy rejtőzködésre késztet, hanem közeledésre és önfeltárulkozásra. Szándékosan kapcsoltuk össze az istenfélelmet az engedelmességgel. Egyik igazolja a másikat. Aki féli az Urat, az az Ő útjain jár, és csak az nevezhető istenfélőnek, aki Isten útjait követi. Azt is fontos kiemelnünk, hogy mindenben járjunk az Ő útján. Csakis így érdemes. „Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” (Zsolt 112:1)
Szeresd Őt és szolgáld Őt. A szeretetből fakadó szolgálat az istenfélelem és az engedelmesség következménye. Ezek a mondatrészek szoros egységet képeznek, egyik benne van a másikban. Szeretetünket szolgálatunkkal fejezzük ki, nem csak szájjal! Itt is megjegyzi az ige (nem mellékesen), hogy teljes szívedből és teljes lelkedből szeress és szolgálj!
Ma vizsgáld meg a szívedet, hogy teljes-e istenfélelemmel és szeretettel. Aztán vizsgáld meg engedelmességedet és szolgálatodat, hogy igazi szeretetből fakadnak-e. Ezt várja tőled az Úr.
Sallai Jakab
Új hozzászólás