2022. február 4., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten igéje mag

Igehely: Lk 8:4-15; Kulcsige: Lk 8:11 „A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.”

Az Úr Jézus gyakran beszélt példázatokban. Olyan példázatokat mondott, amiket a mindennapi ember életéből merített, hogy mondanivalóját megérthessék. De még a tanítványoknak is magyarázni kellett, még ők sem értették meg.

Ebben a történetben a magvetőt látjuk, aki a magot hinti. Négyféle talajt mutat be Jézus: útfél, kőszikla (köves hely), tövisek és a jó föld. Az első három nem hoz termést, de a jó föld akár százannyit is képes teremni.

A mag életképes. Bármelyik helyen megvolt benne a lehetőség, de a nem megfelelő körülmények tönkre tehetik a termést. A mag életképes, hiszen ez Isten igéje. Ez nem hiába szól, megcselekszi az Isten akaratát: „Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ézs 55:11). A mag táplálék is: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével” (Lk 4:4).

Fontos, hogy hogyan fogadjuk a magot, hiszen ez képes gyümölcsöt hozni, táplálékot adni! Énekeld velem: „Drága életige, Térj be minden szívbe! Hozz örömet, békességet, Ragyogjon fényed ránk!” (HH 769)

Molnár Ottó

DÉLUTÁN | 

Maradj meg Isten jóságában!

Igehely: Róm 11:21-29; Kulcsige: Róm 11:29 „Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.”

Pál az olajfa képét használja ebben a fejezetben. A fa gyökereit a pátriárkák képezik, a vastag törzset a több évszázados izráeli történelem, az ágakat pedig a Jézus korabeli zsidóság. Az ágak közül „némelyek” kitörettek (nem az egész lombkorona), és vad olajfaágak kerültek a helyükre. Izráel megkeményedése csak részleges, ez figyelmeztető a pogányokból lett hívőknek, akiket a vad ágak szimbolizálnak.

A figyelmeztetés a napnál is világosabb: „Nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” Azért törettek ki, hogy én beoltassam. Csupán hit által állok. Ha a természetes ágakat Isten nem kímélte, engem sem fog, ha hitetlen leszek. Maradjak meg Isten kegyelmében (jóságában), különben kivágattatom. A szelíd ágak ismét beoltatnak.

Akik pogányok voltunk, de megtértünk, kiváltságos, de egyben kényes helyzetben vagyunk. Óvatosaknak és figyelmeseknek kell lennünk. Meg kell maradnunk Isten jóságában, nem élhetünk vissza a tökéletes jósággal. „Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?” (Róm 2:4)

Voltál valaha „rossz” úgy, hogy Isten jó volt hozzád? Gyakorold az isteni kegyességet, és megtartatol!

Molnár Ottó

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.