2022. augusztus 18., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az ördög elbizonytalanítja a vezetőket is

Igehely: Ezsd 4:1-16; Kulcsige: Ezsd 4:3-4 „Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője azonban így felelt nekik: Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya. Ezért az ország népe elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől.”

Bizonnyal igaz, amit Pál írt fiatal munkatársának: „Mindazok, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” Az ellenség sok tekintetben akadályokat igyekszik gördíteni Jézus hűséges követői elé. Ezt mindenki tapasztalhatja, akinek a keresztyénség nem csak egy egyszerű név, hanem maga az élet. Még inkább érzékelhetik az ellenség támadását mindazok, akiket Isten arra hívott el, hogy sokakat a jó úton vezessenek. Ugyanis, ha a vezető rossz úton jár, ha a vezető elbizonytalanodik, akkor a nép is követheti a rossz példát, sőt el is széledhet. Éppen ezért mindenkor hordozzuk imában mindazokat, akik valamilyen szolgálatban előttünk járnak. A szolgálatnak nemcsak kiváltsága és szépsége, de annál nagyobb felelőssége is van. Emlékezzünk Áron és Húr támogatására, ahogyan magasan tartották Mózes lankadó kezét. Úgy tudott Izráel kitartani és győzni a csatában, hogy vezetőjük, Mózes, folyamatos támogatásban részesült. Legyünk hasonló támaszai lelki vezetőinknek!

Szabó Sándor

DÉLUTÁN | 

Szeretet és hűség oltalmazzon

Igehely: Fil 1:8-11; Kulcsige: Fil 1:9 „És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel.”

Szeretném kiemelni Pál apostol vágyakozását testvérei után: „igen vágyakozom mindnyájatok után.” Gerjedjen bennünk is hasonló vágyakozás testvéreink iránt! Amikor csak lehetőségünk van találkozni, vasárnapi vagy hétköznapi gyülekezeti alkalmainkon, vágyjunk arra, hogy Isten megszólítson, hogy vezessen minket. De hadd legyen bennünk a vágy arra is, hogy testvéreinkkel találkozzunk, hogy egymást építsük, hisz arra készülünk, hogy egy örökkévalóságon át együtt legyünk velük az Isten jelenlétében.

Ugyanakkor Pál emlékeztet arra is, hogy szükséges készülnünk a Krisztus napjára, hogy tiszták és botlás nélkül valók legyünk. Jézus Krisztus az, aki tisztára mosott a vére által, de a mi felelősségünk, hogy tovább növekedjünk Őbenne. Talán nehéz elhinni, hogy lehet botlás nélkülinek lenni. De mégis ezért imádkozik Pál. Péter második levelében arra bátorít, hogy igyekezzünk elhívásunkat és kiválasztásunkat erőssé tenni, mert így nem ütközünk meg soha.

Szabó Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.