2022. augusztus 1., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az államhatalom Isten rendelkezése

Igehely: Péld 8:15-16; Kulcsige: Péld 8:15 „Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.”

Természetünknél fogva mi mindnyájan lázadók vagyunk. Magunk, és ha lehet, még mások urai is akarunk lenni a bűnbeesés óta. A megtérés abban áll, hogy elfogadom az Istent annak, ami - Úrnak az életemben, sőt kívánom és akarom az ő vezetését, irányítását, mert megváltozott a gondolkodásom. Isten egyedül bölcs (Róm 10:27). A bölcsesség Istennél van és annak adja, akinek akarja. Isten az ő bölcsességében úgy látta jónak, hogy az embereknek vezetőkre van szükségük minden szinten. Ezt alázatosan el kell fogadnunk akár a családban, akár a gyülekezetben, a munkahelyen, vagy éppen az országot, a világot tekintve, mert ezeket a vezetőket Isten rendelte és Ő vezet rajtuk keresztül. Ebben a részben a bölcsesség kiált és hallatja hangját. Nagy szükség van bölcsességre a vezetéshez, mert a bölcsesség ezt mondja: „Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.” (14. v.) Milyen jó, hogy „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9:10) Vezető vagy, vagy engedelmeskedned kell feletteseidnek? Kérj hozzá erőt és bölcsességet ma is!

Kelemen J. Sándor

DÉLUTÁN | 

Gyönyörködj az Úrban!

Igehely: Zsolt 37:1-6; Kulcsige: Zsolt 37:4 „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!”

Az Úrban való gyönyörködés a legjobb és leghasznosabb foglalkozás. Lecsendesíti a csalók, igazságtalanok miatt háborgó szívünket az a bizalom, hogy az Úr tudja és majd világosságra hozza az igazságot, akár a mi igazságunkat is. Ha az Úrban gyönyörködünk, akkor arra törekszünk, hogy előtte mi is kedvesek legyünk, ezért igyekszünk azt tenni, ami jó az Ő szemeiben. Így biztonságban élhetünk és növekszik iránta való bizalmunk. Ha az Úrban gyönyörködünk és nem a világi, bűnös dolgokban, akkor kéréseink olyanok lesznek, hogy ő azokat megadhatja. Minden utunkban Rá gondolunk, mindenkor Reá hagyatkozunk, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ha nem is látjuk, Ő értünk munkálkodik és világossá teszi az utat előttünk. Ha az igéből és az Úrral való csendességemből feltöltődött a lelkem az Úr szépségével, nappal is, éjjel is, mindig Benne gyönyörködhetek. Uram, engedd, hogy ne elégedjek meg e világ gyönyöreivel, hanem a legnagyobb öröm, a benned való öröm töltsön be a Szentlélek által, mert aki ezt megízlelte, az nem vágyik másra!

Kelemen J. Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 25:7–10; Igehely: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

„… meghalt Sára Kirjat-Arbában” (1Móz 23:2). Amikor gyászjelentést olvasunk, nem is gondolunk rá, mennyi fájdalom, könnyes szomorúság lehet annak a szívében, aki azt megfogalmazta és küldte. Sára Ábrahám életének a másik fele volt. Úgy maradt Ábrahám késő vénségére, mint egy öreg fa, amelynek levágta a villám a koronáját. Megtépázva, megsebesítve, csonkán! Valaki, aki örömben-bánatban, a nagy ígéret várásában és beteljesedésében részestársa volt: elment. Örökre!