2021. március 9., kedd

DÉLELŐTT | 
Befogadás

Igehely: Mk 9:36-37; Kulcsige: Mk 9:37 „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”

A kisgyermekek által Isten sokszor nagy dolgokra tanít bennünket, felnőtteket. Jézus idejében a gyermekek nem részesültek olyan társadalmi megbecsülésben, nem kerültek úgy a figyelem központjába, és nem kaptak annyi elkényeztetést, mint napjainkban, amikor teljesen gyermekközpontú lett az iskolai oktatás. Jézus szerette a gyermekeket, de az ő tanítása nem volt szélsőséges még akkor sem, amikor a kisgyermeket a tanítványok közé (középpontba) állította. A gyermekek jelleme, főleg lelkük tisztasága és az az őszinteség, ami bennük van, követendő példa lehet a felnőttek számára. Amikor Jézus karjába vette a kisgyermeket, akkor a tanítványok láthatták, hogy Jézus odafigyel a kicsinyekre, a kiszolgáltatottakra, a gyengékre. Sőt, az igazi nagyság a kicsinyekhez való helyes viszonyulásban tündöklik leginkább. Ezt a lehajló és befogadó szeretetet azok tudják adni másoknak, akik már megtapasztalták ugyanezt Isten részéről.

Van-e elkülönített idő életedben a gyerekek számára? Keresed a lehetőségét annak, hogy a kicsinyekhez való lehajlásban megmutasd az Isten iránti szeretetedet?

Veress Ernő

DÉLUTÁN | 

Imádság szabadulásért

Igehely: Zsolt 143:1–12; Kulcsige: Zsolt 143:9 „Ments meg ellenségeimtől, URam, nálad keresek oltalmat!”

Dávid ebben a zsoltárban szabadításért könyörög. Imádságában visszaemlékezik a régi napokra, amikor minden másként volt az életében. A régi idők, a kegyelem kiáradása, az Isten gondviselése mind olyan tényezők, amelyekre hálásan emlékezhetünk. Spurgeon mondta: „Ha nem látunk semmi újat, ami örömre deríthetne, akkor gondoljunk a régi dolgokra, mert életünkben voltak olyan napok, amikor örültünk, szabadok voltunk és hálát adtunk. Miért ne ismétlődhetne meg mindez?” Igen, tegyük ezt ma is, emlékezzünk, hogy legyen miért hálát adnunk!

Ugyanakkor jó az is, ha az emlékezés mellett Dávidhoz hasonlóan az Úrhoz kiáltunk a szabadulásért: „A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (10.v.)

Nyomorúságunkban be kell látnunk, hogy képtelenek vagyunk magunkat helyesen irányítani. Ha Isten nem könyörül rajtunk, akkor a sírba szállunk és elveszünk. De Ő nem akarja a halálunkat. Isten kész kimenteni minket a bajból.

Kiáltsunk hozzá, mert hű és igaz Ő, hogy megbocsássa vétkeinket, és szabadítása örömét ajándékozza nekünk!

Veress Ernő

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.