Igehely: Mk 10:35-40; Kulcsige: Mk 10:38 „Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”
Amikor az Úr Jézus „kiitta a poharat”, akkor elviselte helyettünk Isten haragját (Ézs 51:22; Mk 14:36). A keresztség a szenvedése és halála, amely vízáradatként zúdult rá, és elborította Őt (Jón 2:4). A bemerítés a pohár kiivásának látható bizonyítéka. A mi bemerítésünk is bizonyságtétel arról, ami a szívünkben történt. Arról a jó lelkiismeretről szól, hogy mi is Krisztushoz hasonlóan engedelmesek vagyunk Istennek (1Pt 3:21).
Jakab és János úgy gondolta, hogy készek mindent elszenvedni Krisztus országa legmagasabb tisztségéért. Ilyen meggondolatlan fogadalmat általában akkor teszünk, amikor jól van dolgunk. Könnyű azt mondani, hogy készek vagyunk mindenre Krisztusért, de legtöbbünk a legkisebb kellemetlenség miatt is panaszkodni kezd. Az Úr Jézus országa nem trónusok körül szerveződik, hanem követői szívében és életében. Nekünk arra kell készségeseknek lennünk, hogy elszenvedjük azokat a kellemetlenségeket, amelyek mások szolgálatával járnak.
Készek vagyunk Krisztusért szenvedni? Készek vagyunk másoknak szolgálni, és elszenvedni őket?
Borzási Dávid
Életet szerző bánat
Igehely: 2Kor 7:8–16; Kulcsige: 2Kor 7:10 „Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.”
Amikor szembesülünk Isten igéje által az igazsággal, akkor az „megszomorít” minket. Ezt a kifejezést a bibliafordítók fájdalommal és bánattal is fordítják. Isten igazsága sérti önérzetünket. Nem könnyű szembesülni bűneinkkel, és még nehezebb megszabadulni azoktól. Amikor „Isten szerint szomorodunk meg”, nem kezdjük mentegetni magunkat, vagy elbagatellizálni a dolgot, és nem engedjük, hogy büszkeségünk meggátoljon abban, hogy beismerjük bűnünket. Elfogadjuk a helyreigazítást, hiszen a növekedés eszközét látjuk benne; és készek vagyunk mindent megtenni azért, hogy helyrehozzuk az elrontott dolgokat (11.v.).
Amikor csupán bűneink következménye miatt vagyunk szomorúak, ez „a világ szerinti szomorúság”. Elvesztettük a világ elfogadását, és azon vagyunk, hogy visszaszerezzük azt. Ez halálhoz vezet. De az Isten szerinti szomorúság magaviseletünk megváltozását eredményezi: ezután engedelmeskedni fogunk Isten igéjének (15.v.). Megszomorodtunk, mivel elvesztettük Isten elfogadását, és azon vagyunk, hogy visszaszerezzük azt, és ezután neki éljünk örökké.
Borzási Dávid
