Igehely: Mk 1:40-45; Kulcsige: Mk 1:45 „Az pedig elment, és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan egyetlen városba sem, hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott, és odamentek hozzá mindenfelől.”
Vidékünkön – ilyenkor télen – rendes, téli időjárási körülmények között fehér hótakaró borítja a tájat. A szép, tiszta fehér hó a tisztaság szimbóluma.
A lepra a Megváltó földi tartózkodása idején orvosok által gyógyíthatatlan, ragályos, halálos betegségnek számított. Ezt a leprás is tudta. De Jézus Galilea-szerte történő missziós tevékenysége miatt esélyt kapott arra, hogy az Úr közelébe jusson. Az irgalmas Úr megszánta őt, kinyújtotta kezét, és megérintette a leprást. Biztos, hogy hosszú idő óta senki nem érintette ilyen együttérző szeretettel ezt az embert, mint Jézus. Az Úr így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Parancsszava azonnali gyógyulást és tisztulást eredményezett. Azt is megparancsolta, hogy tisztulását ne mondja el senkinek, de hozzon a tisztulásáért törvény szerint előírt áldozatot. Az Úr tiltásának első részét nem tartotta be, hiszen gyógyulását hirdette mindenfelé. Ezzel azonban megakadályozta, hogy az Úr szabadon végigjárja a várost.
Milyen jó, hogy nekünk nem tiltotta az Úr a jó hír terjesztését, hanem ránk bízta, hogy mondjuk el mindenkinek. Mi pedig mégis hányszor hallgatunk! Vajon miért?
Gergely Pál
Áldom az Urat, aki félelmeimből kimentett
Igehely: Zsolt 34:1–9; Kulcsige: Zsolt 34:5 „Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.”
A zsoltáríró, Dávid király élete egyik nehéz időszakában volt az itt megörökített igék szerint. Dávid szerette az Urat, ragaszkodott is hozzá. Örömmel dicsérte Őt minden időben, mindenütt, és másokat is erre buzdított. Sokszor kiáltott hozzá szegényként, nyomorultként, és az Úr meghallgatta, minden bajából kimentette őt. Máskor az Úr angyalának őrző oltalmát és segítségét tapasztalta, ami szintén arra késztette, hogy az Úr nagyságával dicsekedjen.
Napjainkban némelyek számára az Úr dicsőítése akkor tűnik helyénvalónak és gyakorlatinak, amikor az életben minden jól megy. De a próbák, sikertelenségek sokakat megijesztenek. Ilyenkor szívükben nem az Isten iránti dicséret és hála van, hanem félelem, zúgolódás, kételkedés, csüggedés vagy panasz.
Ne engedjük hogy a félelem és társai uralják életünket, és akadályai legyenek Istent dicsőítő szolgálatunknak! Az Úr mindig méltó minden dicséretre és magasztalásra. De nemcsak a mennyei seregek részéről, hiszen ezek Őt szüntelenül magasztalják a menny dicsőségében. Itt, a földön élők is, akiket félelmeikből kimentett az Úr, azok is egyakarattal és örömmel kell magasztalják Őt.
Gergely Pál
