2019. október 24., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Mária jókat rejtett a szívébe

Igehely: Lk 2:15-20; Kulcsige: 2:19 „Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.”

A szívünk az a központi szervünk, ahonnan kiindul minden élet. Amit oda beengedünk, hatással lesz jellemünkre, viselkedésünkre. A zsoltáros azt mondja: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Máriát is ez a lelkület jellemezte. Elkezdődött ez már akkor, amikor az Isten akaratát kész volt teljesíteni: „Legyen nékem a te beszéded szerint.” Mindenben engedelmeskedett az isteni tervnek. Mikor Jézus Betlehemben megszületett a próféták szerint, Isten további tervét egyszerű pásztorok által közvetítette. Azok örömmel mondták mindazt, amit Betlehem mezején hallottak. Mária kész volt az egyszerű pásztorok szavait is szívébe zárni. Alázatról és szelídségről beszél ez a magatartás. Isten szaván lehet csodálkozni, esetleg kételkedni, de a legjobb, ha hiszünk benne. Akik a szívükbe fogadják Isten igéjét, befogadják magát Jézust, azok hatalmat kapnak, hogy Isten fiaivá legyenek. Ha ez megtörtént életedben, akkor te is folytathatod utadat örömmel, mint a betlehemi pásztorok. „Megvagy-e tisztulva, ujjá lettél-e, tiszta vagy Jézus vére által?” (HH 477)

Simon András

DÉLUTÁN | 

Erkölcsi érzék a pogány népeknél is van

Igehely: Eszt 1:9-19

Talán bennünk, Bibliát olvasó emberekben ez a történet úgy maradt meg, mint Vásti királyné engedetlensége a királyi parancsnak. Ennek az lett a vége, hogy Ahasvéros megfosztotta Vásti királynét méltóságától, hogy majd később a zsidó Eszter vegye át a helyét. Ha arra gondolunk, milyen állapotban lehetett a király és főemberei a hét napos boros mulatozás után, talán más képet kapunk. Úgy olvastuk, hogy „a királynak jó kedve támadt a bortól” (10.v.), és ekkor hívatta a királynét, hogy megmutassa a férfiaknak „milyen szép termetű” (11.v.). Bevezetni egy nőt egy csapat mámoros férfi elé és őt mutogatni, szinte reklámozni, mélyen megalázó volt. Vástiban volt annyi erkölcsi tartás, hogy úgy érezte ezt nem kell teljesítenie. Mi mennyire vigyázunk az erkölcsi értékekre? Tiszteletben tartjuk feleségünk érzéseit, mint gyengébb edényét? Nőként vigyázol arra, hogy az öltözeted tisztességes és szemérmes legyen? Vigyázzunk életünk tisztaságára!

Simon András

 Napi áhítat

Igehely: Péld 23:29–35 Kulcsige: Péld 23:31–32 „Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera.”

Salamon király idejében, egyéb üdítőitalok hiányában, a bor volt az az ital, amelyet felszolgáltak nehezebb ételek mellé. Ő mégis arra int, hogy óvakodjunk a bor túlzott fogyasztásától. Figyelmeztet arra, hogy „ne nézd a bort, hogyan vöröslik” (31.v.), ami ahhoz vezethet, hogy még többet és többet kívánunk belőle, ezáltal pedig elveszíthetjük józan ítélőképességünket: „szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz” (33.v.).