2019. június 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Mindent átölelő szeretet

Igehely: Kol 3:12-15; Kulcsige: 3:14 „Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.”

Milyen is az a mindent átölelő szeretet? A római katonák pajzsa olyan volt, hogy amikor a harc közben összeálltak az úgynevezett „teknősbéka” szoros alakzatban, az megvédte őket fentről, és minden oldalról jövő támadásoktól.

A múltból tanulunk, a jelenben élünk, és ahogy a jelen kötődik a múlthoz, ugyanúgy kötődik a jelenhez a cél is amiért élünk, illetve amiért érdemes élni. Rajtunk múlik sok minden és viselkedésünkön: „Öltsétek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3:12-13)

Kedves barátom, testvérem, a mi feladatunk az örömhírt, a Megváltó szeretetét, a tiszta igét közölni. Az üdvösség bizonyosságáról, ha megvan, bizonyságot tenni embertársaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek, és mindazoknak akik elfogadják. Igaz, nem könnyű feladat, sok kudarccal, csalódással járhat, de mi, akik Isten megváltott gyermekeinek nevezzük magunkat, meg kell harcoljuk hálás szívvel, mindennapi harcainkat.

Mucsi János

DÉLUTÁN | 

... üdvbizonyosságot ad

Igehely: Róm 8:15-17

Vetted már észre, hogy milyen nagyméretű a bizonytalanság a harmadik évezred világában? Szellemi, lelki, gazdasági zűrzavar, pedig az áldás, a kegyelem, az üdvösség, mindenkinek jár személyválogatás nélkül. De van feltétele: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” (Róm 8:15) A Szent Lélek egy új viszonyt teremt, egy új kapcsolatot, melyet a bensőséges, Istenbe vetett, fenntartás nélküli bizalom jellemez. Ez a szoros, közvetlen kapcsolat megerősíti a hívő reménységét, miszerint az Atya örökbefogadott gyermekei lettünk és így az üdvösség örökösei is.

Kedves testvérem, barátom a Szent Lélek egy újfajta viszonyt hozott létre Istennel, de rajtunk múlik, beszédünkön és viselkedésünkön, hogyan mutatjuk be embertársainknak az üdvösség reménységét, aminek részese lehet bárki, aki hittel az Úrhoz jön. Ez a szolgálat sosem volt könnyű, ma sem az, de Isten gyermekei nem a meghátrálás emberei, hanem megharcolják mindennapi harcaikat: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8: 19)

Mucsi János

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 13 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.