2019. április 1., hétfő

DÉLELŐTT | 
Kegyelem adatott

Igehely: Ef 4:1-12; Kulcsige: 4:7 „A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.”

Pál apostol mindannyiunkhoz kéréseket intézett azért, hogy az Istentől kegyelemből kapott elhívásunkhoz méltóan éljünk. Meghívásunk örök közösségről, üdvösségről és szent szolgálatról szól. Az Úr kegyelméből kínálta fel a mindannyiunknak egyenlően szánt szellemi értékeket.

Különbségek is léteznek Krisztus Gyülekezetében. Különbözünk a Krisztus által kiosztott sajátos ajándékok és azok mértéke szerint; annak megfelelően, hogy Ő milyen célra adta nekünk a kegyelmi ajándékokat, képességeket. A nagylelkű ajándékozás mértéke pedig befogadóképességünktől, egyéniségünktől, teherbírásunktól függ. Azt teljesen betölti. Mindenki kap legalább egy kegyelmi ajándékot, de gyakran többet is. Tehát különbözünk a kegyelemből hozzánk intézett szolgálati elhívásunkat tekintve is (Róm 12:3-8; 1Kor 12:27-31; Ef 3:2-12; 1Pt 4:10-11). A különböző kegyelmi ajándékokkal és szolgálattal ellátottak, közös felkészítést kapunk a Gyülekezetben, Krisztus testének egyéni építésére. Közös és magasztos kegyelmi célunk és lehetőségünk: a hitnek és az Isten Fia megismerésének egysége, a felnőttkor, a Krisztus hasonlóságát, teljességét elérő nagykorúság.

Hogyan értékeljük kegyelmi ajándékainkat? Mennyire munkáljuk azokkal az egységet?

Vass Gergely

DÉLUTÁN | 

Énekeljetek új éneket

Igehely: Zsolt 96:1-6

Dávid király nagyon fontosnak látta Jeruzsálembe vitetni az Úr szövetségének ládáját. Melléje szolgálattevő lévitákat rendelt, hogy hirdessék, magasztalják és dicsérjék Izráel Istenét, az Urat. Ászáf volt a vezetőjük. Az akkor elővett második énekük ez a zsoltár volt (1Krón 16:1-7, 23-33).

Nagy az Úr, az Alkotó, a Megváltó, méltó, hogy dicsérjük. Erős, ékes, fenséges és méltóságos Ő! Méltó, hogy új éneket énekeljünk Neki mind, akik a földön élünk! Egy ének már attól is új, hogy az Urat örömmel áldja, dicséri; új csodáit, dicsőségének új átéléseit, a régi szabadítását új lendülettel, az újat pedig frissességgel hirdeti minden népnek. Első síkban nem az énekesek, a zenészek rátermettsége, szentsége, tehetsége, tudása áll. Még csak nem is az ének színvonala, hanem maga az élő és szerető Isten! Minden az Ő elvárásához, ízléséhez igazodik (Zsolt 33:1-3; 40:2-4; 98:1; 144:9-10; 149:1-5; Ézs 42:10-13).

A mennyben, az örökkévalóságban kiemelt helye van az új énekeknek! Az imádattal keverednek. A Bárányt és váltságművét magasztalják tökéletes szinten (Jel 5:8-10; 14:1-5).

Zeng-e új, Istent dicsérő ének lelkünkben?

Vass Gergely

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.