2017. május 19., péntek

DÉLELŐTT | 
Az ének az intésben is segít

– Kol 3:12-17 Kulcsige: Kol 3:16

Pál apostol, a Szentlélek sugallatára, azt a tanácsot adta, hogy a keresztyén közösség tagjai legyenek Krisztushoz hasonlók. Az egymás mellett élés nehézségeit, súrlódásait, sőt a tévedéseket is oldjuk meg, felöltözve Krisztust, elszenvedve egymást szeretettel, megbocsátással. A szó és a cselekedet legyen olyan, mintha az Úr Jézus szólna és cselekedne.
Érdekes felfigyelni a tanácsra: a figyelmeztetést és intést (nem a dorgálást!) zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel oldjuk meg! Énekeink olyan közös pontok, amikre lehet hivatkozni egy-egy eszmecsere folyamán. A zsoltárok az ember lelkét imádságban Isten felé közelítik. A lelki énekek lelkünk örömét, bánatát Istenhez emelik dallamban, ritmusban és szavakban. Használjuk hát ezeket az intésben! Biztosan hatékonyabbak, mint saját szavaink. Az emberi szó lehet félreértelmezhető, az intés dorgálássá fajulhat, de a helyén és idejében mondott énekek szavai biztosan célba jutnak.
Próbáltunk, vagy kipróbálnánk az énekek általi intést?

Kaszta Áron

DÉLUTÁN | 

Az engedelmesség jutalma

–1Móz 22:15-19

Azon az úton, amelyen Ábrahám végigment, egyszer sem kérdőjelezte meg Isten kérését. Lépésről lépésre, engedelmesen haladt addig, amíg Isten meg nem állította, és azt nem mondta: „elég!”. Amikor eljut a pillanatig, hogy felemeli a kést, Isten megállítja, és azt mondja: „most már tudom, hogy istenfélő vagy”. Ez az esemény sorsdöntő volt, mert hite, engedelmessége és áldozatkészsége volt megpróbálva.
Azokban a helyzetekben, amelyeket Isten megenged, vagy éppen belevisz, ugyanezeket akarja próbára tenni a mi életünkben is. Egy-egy próba után az a kérdés, hogy Isten mit tud meg rólunk. Az engedelmesség próbája után Ábrahám áldást nyer, maga Isten áldja meg, és nemcsak őt magát, hanem rajta keresztül sokakat. Ábrahám visszakapja fiát egy csodálatos ígérettel: „megáldván megáldalak téged”. Ábrahám úgy tért vissza, hogy a próbát kiállta, engedelmeskedett és jutalmat kapott.
Hogy jövünk ki mi egy-egy próbából, ahol az engedelmességünk van próbára téve? Ábrahám tudta, hogyan kell engedelmeskedni. Isten ma is kéri engedelmességünket. Egy-egy próba után úgy „térj úgy vissza”, hogy engedelmes voltál.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!