2017. július 22., szombat

DÉLELŐTT | 
A gyülekezet imádsága

Kulcsige: ApCsel 4:31 „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”

A héten imádkozni tanított Atyánk. A Jézus vérén megváltottak közösségben is imádkoznak. Emlékszem, amikor imatársainkkal összefogtunk, az Úr akaratát keresve böjtben és imában, és megtapasztaltuk Isten vezetését. Közösségi imaéletünk az egyéni imaélet visszatükröződése. Ha fontos számomra az istenfiúság, a közösség, azzal tehetek legtöbbet érte, hogy rendezett kapcsolatban vagyok az Úrral és testvéreimmel. Hála Istennek azokért az alkalmakért, amikor a közösség által tisztított, szabadított. Ő azonban tovább akarja vezetni gyermekeit, hogy az imaharcban részesek legyünk, s egyénileg is, de közösségileg is felvállalhassuk a nyomorúságban levők, bűnben senyvedők, a Krisztusért szenvedők (mint jelen esetben a tanítványok) terhét. Ma is vannak üldözött testvéreink világszerte. Ha megindul a szívünk az imádság nyomán, Isten betölt Szentlelkével, felhatalmaz küldetésünk bátor teljesítésére.
Milyen akadályai vannak annak, hogy az ima nyomán szívünk meginduljon?
Hogyan tapasztaltuk meg a közösségi imádkozás áldásait?

Vékás Benjámin

DÉLUTÁN | 

Menedék a bajban

Zsolt 59:1-18

A mai ember menekülni akar a nehézségek és bajok elől. Már gyermekkoromban sokszor hallottam, „az én gyermekemnek ne kelljen annyit szenvedni, mint nekem”. Bele nevelték a gyermekeikbe a félelmet a betegségtől, a nélkülözéstől, a megpróbáltatástól, stb. Meglepő-e, hogy éppen ebben az időben került újra elő a sikerteológia? A belénk nevelt félelem miatt sokan automatikusan ott keresik az Urat, pedig csak megoldást remélnek a félelmeikkel szemben. Dávid nem arról beszél, hogy Isten megvédi a veszélyhelyzetektől, hanem arról, hogy a veszélyek között tapasztalja az Úr oltalmát.
Még akkor is, ha nagyon elszántan törnek az életére, oltalmat talál, az Úr elrejti őt. Épp azok a körülmények, amelyektől félünk ajándékoznak meg a boldog bizonyossággal, hogy az Úr menedék a bajban. Dávid este fohászkodik, mert az éj leple alatt sok minden megtörténhet, reggel viszont magasztalja Istent a megtapasztalt oltalomért. A régiek sokat nélkülöztek, gyakran szenvedtek, de sokkal vidámabb, boldogabb életet éltek, mint a maiak! Az egész világot megnyerheted, ha nem lesz, aki megmentsen a félelmeidtől! Csak az Úrnál találsz igazi békességet!

Tenkely Béla

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?