2017. december 28., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Anna üzenetének címzettjei

Igehely: Lk 2:36-40; Kulcsige: Lk 2:38 „Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”

Amikor leteltek Mária tisztulásának a napjai a szülés után, ahogyan Isten előírta Mózes által, József és Mária felvitte Jézust Jeruzsálembe, a templomba, hogy ott bemutassák az Úrnak. Isten már várta ott őket két szolgáján keresztül is, akik kétség nélkül isteni kinyilatkoztatásokat kaptak. Anna, a prófétanő Simeonhoz hasonlóan tagja volt Izráel hűséges maradékának, akik várták a Messiás eljövetelét. 84 éve menekült Isten védőszárnyai alá, s özvegységében Isten lett a „férje”, akit boldogan szolgált éjjel és nappal. Ostromolta Isten trónját imádságban és böjtben egy olyan népért, amely sötétségben járt, és a halál árnyékának völgyében lakott. Még voltak, akik vele együtt „várták Jeruzsálem megváltását” (38. v.), és Annának olyan természetes volt, hogy amint felismerte Krisztust a templomban, az örömhírt azoknak mondta el, akik hasonlóképpen várták Őt. Milyen nagy lehetett az örömük!

Vagy-e ilyen lelki közösségben testvéreiddel, hogy örömmel mondd el nekik, amit Isten ad neked? Ha nem, imádkozz, böjtölj, mint Anna, és szolgálj feléjük. Tudsz-e ma olyan személyt a környezetedben, aki vágyik Isten után, de még nem ismerte meg Őt? Beszélj neki Jézusról!

Kelemen Sándor, Beszterce

DÉLUTÁN | 

Isten kegyelmének kiáradása

Igehely: Róm 5:12-15

Az emberiség történelmének kezdetén ott szerepel Ádám életében az engedetlenség cselekedete, amelynek az lett a következménye, hogy a bűn bejött az emberek világába, a bűnnel együtt pedig az átok és a halál is. Az ige azt tanítja nekünk, hogy Ádámtól kezdve mindnyájan bűnben születtünk, Isten kegyelmére vagyunk utalva, és enélkül mind kárhozatra vagyunk ítélve. Ma hálásak lehetünk Istennek, hogy nem hagyott bennünket elveszett állapotunkban, hanem gondoskodott üdvözítőről Jézus Krisztusban. Általa kaptuk azt a kegyelmet, hogy megtérhessünk Istenhez, aki kész megbocsátani minden megtérő bűnösnek. Isten elküldte Fiát hozzánk, hogy Ő lehessen a kegyelem kapuja számunkra, általa szabad utat kapjunk Atyánkhoz. Istenünk azt is kijelenti nekünk, hogy Jézus Krisztus a kegyelem trónusán ül, és biztat, hogy bátran járuljunk hozzá, mert nála irgalmat és kegyelmet találunk a szükség idején.

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4:16)

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.