2017. december 20., szerda

DÉLELŐTT | 
„Lelkünk az Urat várja”

Igehely: Zsolt 33:12-22; Kulcsige: Zsolt 33:20 „Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.”

A segítségre váró embernek minden perc hosszú óráknak tűnik, amíg a segítőre vár. Isten letekint az égből, és látja az emberek minden cselekedeteit. Ő ismeri minden ember szívét. Vannak, akik nem az Úrban, hanem erőben, pozícióban, vagyonban, tudásukban, barátokban bíznak. Az ilyen emberek előbb vagy utóbb csalódni fognak. De akik az Úrban bíznak, azok nem fognak csalódni. A hívő ember szívének öröme az ő teremtőjében, a szuverén Istenben van, aki képes megtartani a benne bízókat. Ők reménységgel tekintenek Jézus Krisztus jövetelére. Te várod-e az ünnep főszereplőjét? El tudod-e mondani a zsoltárossal, hogy „lelkem az Urat várja”? Nem az angyalkát, nem is a kis Jézuskát. Jézus nélkül az ünneplés lélektelen, üres, tartalom nélküli külsőség. Igazi ünneplés csak akkor lehetséges, ha szívünk ráhangolódik az Úr Jézus várására. Miért várja lelkünk az Urat? Azért, mert csak Ő tud kiszabadítani a mélységből, Ő képes megtartani, megszentelni, üdvözíteni. Hadd tudjuk örömmel elmondani, szívből jövő meggyőződéssel, lelkem az Urat várja!

id. Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Erzsébet bizonyságtevése

Igehely: Lk 1:39-45

Mindig nagy áldás a közösség az istenfélők között. Mária eldöntötte, hogy meglátogatja rokonát, Erzsébetet – még akkor is, ha áldott állapotban nem kevés áldozatot vállalt –, és ennek megvolt a jutalma. Jézus Krisztus már születése előtt is áldást jelentett, hisz Máriát ez indította útnak. A találkozás Erzsébetnek is áldást jelentett, ez hozta számára azt a megtapasztalást, hogy megtelt Szentlélekkel (41.v.).

Ez az együttlét adta a lehetőséget Erzsébetnek, hogy bizonyságtevése elhangozzék, hisz Jézust még születése előtt Urának nevezte. Tamásnak nem volt olyan könnyű Jézust Urának nevezni, hisz a közösségből hiányzott, így csak később tudta elmondani: „Én Uram, és én Istenem!”(Jn 20:28).

Értékeld mindig a lehetőséget, amikor közösségben lehetsz az istenfélő testvériséggel! Amikor meg kell osztanod valamit abból, amit Istennel megtapasztaltál, mondd el hangosan és örömmel, ne tartsd csak magadnak az áldást, az örömhírt. (Erzsébet így tett.) Akkor más is részesül az áldásban és a megosztott öröm, áldás kétszeresen áldás. Légy hálás ma gyülekezetedért, közelebbi és távolabbi testvéreidért!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; Mt 11:27–30 Kulcsige: Mt 11:29 „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”

Az Úr Jézusnak olyan elvárásai vannak a tanítványai felé, amik az (ó)emberi természettel teljesen ellentétesek, sőt megvalósítaniuk is lehetetlen volna, ha nem Ő lenne a Mesterük. Ismeri vérmérsékletünket, láthatatlan harcainkat, és tisztában van az emberek között való forgolódásunk minden aspektusával. Ezért beszél a megterhelődésről és megfáradásról, a lélek nyugtalankodásáról, amik rendszerint az emberi kapcsolatokban kialakuló egyenetlenségek, konfliktushelyzetek és a saját gyengeségünkre való összpontosítás miatt következnek be.