2017. augusztus 25., péntek

DÉLELŐTT | 
Jézus visszajövetelének helyszíne

Igehely: ApCsel 1:9-11; Kulcsige: ApCsel 1:9 „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.”

Sok hívőt foglalkoztatott, és foglalkoztat ma is az a kérdés, hogy mikor és miként jön majd vissza az Úr Jézus erre a földre, de az sem mindegy, hogy hova érkezik. A „mikor” – kérdésre az a válasz, hogy sem a napját, sem az óráját nem lehet tudni, de az, hogy miként jön vissza, az kijelentetett. Az előbb olvasott igék szerint úgy érkezik vissza az Úr Jézus, ahogy elment. A magasból fog jönni, a felhőkön fog megjelenni, és azt is tudjuk, hogy majd meglátja őt minden szem. Amikor ez megtörténik, akkor először feltámadnak, akik az Úrban haltak meg, és velük együtt elragadja az akkor élő hívőket erről a földről. Ez az elragadtatás. A találkozás a Jézus Krisztussal a levegőégben lesz, és akkortól mindenkor vele leszünk. Egészen addig pedig azt tapasztaljuk, hogy ő mindennap velünk van, a világ végezetéig, úgy, ahogy megígérte. Hogy mi minden fog még történni időközben és az elragadtatás után, azt még nem látjuk világosan, de amikor vele találkozunk a levegőégben, akkor mindent megértünk majd. Ha ma jönne vissza az Úr Jézus, magához ragadna, vagy itt ragadnál a földön? Hogy majd helyed legyen nála, most kell helyet adnod neki az életedben, a főhelyet! Ámen!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

Lelki áldozatokkal áldozzatok!

Igehely: 1Pt 2:1-10; Kulcsige 1Pt 2:5 „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.¨

Isten ószövetségi népének meghagyta, hogy az ünnepek alkalmával senki ne jelenjen meg előtte üres kézzel (5Móz 16:16). Az újszövetségi nép sem imádhatja Istent akárhogy (Jn 4:24). Közös istentiszteleteinken és Istent tisztelő egyéni életünkben lelki áldozatokkal kell áldoznunk. Ennek érdekében először Őhozzá kell jönnünk, Vele kapcsolatban lennünk. Ez után szükséges, hogy egyéni valamint közösségi életünk szent házzá épüljön (1Kor 6:19). A Biblia szerint Istennek tetsző lelki áldozatok például az Isten előtti töredelmes lélek (Zsolt 51:19), a jótékonyság és adakozás (Zsid 13:16), a dicsőítés és bizonyságtevés (Zsid 13:15), a teljesen odaszánt élet (Róm 12:1). Ezekben gyakorolni magunkat valóban áldozathozatallal jár. Áldozni kell az időnkből, emberi büszkeségünkből, hogy töredelmes lélekkel járuljunk naponta az Úr elé. Áldozatot hozunk, amikor Istennek visszaadunk, illetve embertársainknak tovább adunk anyagi javainkból. Minden körülmények között dicsérni az Urat, s minden lehetőséget megragadva bizonyságot tenni Róla, szintén áldozatot követel. Mi hogyan közeledünk Istenhez: lelki áldozatokkal, vagy üres kézzel?

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!