2019. április 28., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Ne sírj!

Igehely: Lk 7:11-17; Kulcsige: 7:13 „Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj!”

Lukács, aki a Jézusról szóló történeteknek pontosan utánajárt, figyelemmel kísérte az események részleteit. Nain városához közeledve két sokaság találkozásáról ír: egyik csoport lelkesen követett egy élettel teli mestert, a másik egy elhunyt fiatalt és gyászoló édesanyját kísérte. Nem olvasunk sem a gyászolók, sem a tanítót ünnepelve követő sokaság reakciójáról. Valószínűleg, mindenkit a tehetetlenség nyomasztó érzése kerített hatalmába. Jézus volt az egyetlen, aki nem volt tehetetlen, és noha megtehette volna, mégsem maradt tétlen. Meglátta az asszonyt, akit figyelmen kívül is hagyhatott volna. Hiszen annyi emberre kellett figyelnie. Ő még Lukácsnál is jobban ismerte az asszony és meghalt fia életének részleteit. Megszánta. Nem csupán sajnálattal tekintett rá, ahogyan a többi ember tette, hanem megszánta őt. Megszólította: Ne sírj! Megszólalt Jézus, és szavával nem csupán parancsolt, hanem megteremtette a lehetőséget a szava iránti engedelmességre. Odalépett hozzájuk. Odaállt melléjük a legnehezebb helyzetben, amikor az elmúlás fájdalmával kellett szembenézniük. Odaállt az élő a halott(ak) mellé. Úgy állt oda, ahogyan más nem tudott: életet adva. Szólt a halotthoz is, mert az Ő szava előtt nincs akadály. Miután az ifjú feltámadt, átadta őt az anyjának. Elsősorban a feltámasztottnak adatott az élet, azután az anyának visszaadatott fia. Istennek pedig dicsőség adatott. Isten ránk is figyel, tudja a mi életünk részleteit is. Tudja, hogy követői közé számláltatunk, vagy a másik sokaság soraiban állunk még. Sok olyan ember van ma is, akik egymást kísérik a nehéz élethelyzetekben tehetetlenül. Mindannyian ilyenek voltunk. De Jézus meglátott, és megláthat ma is bárkit. Aki felismeri a kegyelmet, a segítséget kínáló Mestert, az az életet gyászolók seregéből az életet ünneplők sokaságához csatlakozhat. Jézus nem elvárja a hitet, hanem hitet ébreszt bennünk is könyörülete, szeretete, Szentlelke által. Adhat ma is életet az újjászületőnek és általa áldást környezetének, mindenek által pedig dicsőséget Istennek.

Hogyan tapasztaljuk a hétköznapok nehézségeiben, hogy az Úr meglát minket, könyörül rajtunk, megsegít minket? Mit tehetnék ma azért, hogy a környezetemben élők megértsék: Jézus kész megvígasztalni őket?

Mezei Ödön

Imaáhítat: 

Könyörögjünk, hogy munkánkat áldja meg az Úr! – Zsolt 90:16-17

Bibliaóra: 

Legyünk állhatatosak az úton! – Zsid 10:19-39 (Zsid 10:35-36)

DÉLUTÁN | 

Istennek és népének jól szolgáló vezetők

Igehely: Titusz 1:5-16

A Szentlélek volt az, Aki az Istennek és népének jól szolgáló vezetők személyét meghatározta. Tette ezt azáltal, hogy több helyen is rendelkezett a vezetők tulajdonságait illetően (1Tim 3:1-13, 4:12-16, Tit 1:5-16), ugyanakkor a Szentlélek munkálkodott azokban, akiknek életét példaként állította a Szentírás által a mindenkori egyház elé. Ilyen értelemben minta-életű vezető volt Pál apostol és több munkatársa, köztük Titusz is.

Isten elvárta a nagy apostoltól, és Pál elvárta Titusztól, hogy Isten akaratához igazodva irányítható vezető legyen. Meghatározott helyen (Krétában), meghatározott céllal hagyta hátra őt Pál. Az elintézetlenül maradt ügyek az Úr ügyének részét képezték. Így tekintett azokra Pál is, Titusz is.

A 6-9. versekben szereplő jellemvonások mindegyike az Isten és emeberekkel való kapcsolattól elválaszthatatlan. Természetesen Isten előtt az ember egész lénye ismert, de a Vele való kapcsolatról fontosnak látta tudatni szolgáit. Az emberekkel való kapcsolatban is jelentősége volt a rendezett családi életnek, feddhetetlenségnek, helyes indulatnak, mértékletességnek, segítőkészségnek. Ezek az Ige által felsorolt jellemvonások áldásként vagy hiányosságként nyilvánultak meg az egyes hívő emberek, és talán még hangsúlyosabban a gyülekezeti vezetők életében, szolgálatában.

A Biblia tanításának fényében megállapítható, hogy a felsorolt jellemvonások nem elvárások, melyeknek meg kellett felelnie a potenciális vezetőnek, hanem tulajdonságok, melyeknek jellemezniük kellett az Úr szolgáinak életét. A kettő közötti különbséget az eltérő szándék határozza meg. Az előbbi embereknek akar megfelelni, utóbbi pedig engedi, hogy Isten kiformálja benne a krisztusi jellemet.

A krétai egyház látképe kórkép is egyben, melyen a fájó pontra is rámutat a Szentlélek. Egyesek engedetlenségükkel, nyerészkedésükkel arról tesznek bizonyságot, hogy embertársaikkal és Istennel nem megfelelő kapcsolatban vannak. Noha tanítanak, prófétálnak és parancsolnak, mégis hazugoknak nyilvánulnak, mert emberek tetszését és maguk javát keresik.

Törekedjünk tiszta életre, őszinte módon, nem eljátszva a jó szolga szerepét, hanem engedve, hogy az Úr jó szolgájává tegyen!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).