Igehely: Jn 16:25-33; Kulcsige: 16:33 „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
Jézus példázatokban beszélt a tömeghez, de tanítványainak bizalmasan és nyíltan elmondta, hogy ő Istentől, az Atyától jött, és Őhozzá tér vissza. A tanítványokat lenyűgözte ez az őszinteség, és határozottan válaszoltak: „hisszük, hogy Istentől jöttél.” A tanítványok a felismerés boldog pillanatában győzteseknek érezték magukat. Jézus tudta, hogy ez még nem a végső győzelem, ennek a próbája majd az Ő elfogásakor következik be. Mondja is, hogy „elszéledtek, és engem egyedül hagytok.”
A mi emberi győzelmünk hamar vereségbe fordul. Úgy járunk, mint Péter, aki győzelmes hitvallása után – „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia” – nemsokára a kísértőnek adott helyet, és emberileg szólt. Az utolsó vacsorán fogadkozott, hogy mindhalálig kitart Mestere mellett, aztán megtagadta. Csúfos vereséget szenvedett. Ennyit ér a mi emberi győzelmünk. A győzelem akkor győzelem, ha tartós. Jézus győzelme ilyen volt. Az Ő győzelme örökkévaló.
Jézus nem azt mondta tanítványainak, hogy majd egyszer le fogom győzni a világot és annak fejedelmét, hanem „bízzatok, én legyőztem a világot.” Mindig is győztes volt, és örökké győztes marad. Ez a győztes király a mi királyunk. A győztes királynak a serege is győztes. Ha hozzá tartozom, és hűséges szolgája vagyok, akkor Ő megosztja velem győzelmét, és annak minden áldását. A zsákmányból is részesít, és országát is megosztja velünk. Ha vele együtt küzdünk, vele együtt győzünk; ha vele szenvedünk, vele dicsőülünk majd meg.
Győztes királyunk biztosítja békességünket. Békétlen világunkban Isten jelenléte békességet ad a benne hívőknek. Ő a mi békességünk. A világban sok nyomorúság érhet minket, de ott van velünk a mi győztes királyunk. Ez békével tölti el szívünket. Bízzunk benne! De mi is járuljunk hozzá a békesség uralmához és győzelméhez! Legyünk békességteremtő emberek, mint a mi Békekirályunk. Képviseljük Őt hittel, mert „az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1Jn 5:4). Sorakozz fel te is a győztes király katonái között, fegyverkezz fel lelki fegyverekkel, és engedelmesen, alázattal kövesd Őt a végső győzelemig!
Sallai Jakab
Adjunk hálát, hogy az Örökkévaló minden népnek fölkínálja az üdvösséget! – Róm 2:9-10
Legyünk hűségesek a szövetséghez! – Zsid 3:1-19 (Zsid 3:12-13)
Az első bánat
Igehely: 1Móz 6:1-22
A Szentírásban itt olvassuk először, hogy Isten megbán valamit. Az emberiség sok bánattal szembesült már addigi rövid történelme során. Az első bűn és Kain gyilkossága után elszaporodott a bánat a földön. Csakhogy ez mind világ szerinti megszomorodás volt, ezért halál lett az eredménye. Az emberi megbánás általában olyankor történik, amikor csalódunk, amikor valami nem úgy lesz, ahogy szeretnénk. Amikor rájövünk, hogy információ vagy előrelátás hiányában rosszul döntöttünk. Az emberi megbánás legtöbbször az érzelmek szeszélyén lovagol. Isten megbánása soha nem szeszély, tudatlanság vagy következetlenség alapján működik.
Amikor emberi mércével mérjük Isten megbánását, ellentmondásokba ütközünk. A 4Móz 23:19-ben olvassuk: „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?” El kell tehát fogadnunk, hogy az isteni megbánás titka meghaladja emberi felfogóképességünket, ugyanakkor Ő megengedheti magának, hogy visszavonjon vagy megbánjon, amit csak akar. Ha nem is értjük ennek misztériumát, tanulhatunk belőle:
1. Az emberi gonoszság mélyen érinti Isten személyét. Sérti a jellemét. Az erőszak és az igazságtalanság bizonyos érzelmeket és indulatokat kelt benne. Nem közömbös az emberiség romlottsága iránt. Isten elszomorodik, bánkódik és gyászol az ember elesett állapota miatt. Ezzel nem mást, mint igazságos és szent bűngyűlöletét fejezi ki.
2. Isten nemcsak bánja, hanem helyre is hozza azt, ami elromlott. Mint a jó apa, bánkódik rossz útra tért gyermeke miatt, ugyanakkor mindent megtesz a helyreállítás érdekében. Amikor kell, fegyelmez is. Isten fegyelmező munkája az özönvízzel helyreigazította az elfajult teremtettséget (legalábbis egy időre).
3. Isten kegyelmes az ítéletben is. Kegyelmes volt Nóéhoz és családjához. Nem azért menekültek meg, mert igazak voltak, hanem mert Isten kegyelmet gyakorolt rajtuk (8.v.). Haragjában nem söpört le mindenkit a föld színéről. „Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet?” Kimentette Lótot és családját, és minket is kiment az eljövendő ítélet elől. A bárka kész, az ajtaja nyitva. Bent vagy?
Sallai Jakab
