Igehely: 1Jn 3:13-17; Kulcsige: 1Jn 3:15 „Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.”
Aki Jézus Krisztusban van, annál már megtörtént a lényeg: átment a halálból az életbe (14. v.).
A „világ” az itt és most életet akarja, és egyre mélyebbre jut a halálba. Ezért van annyi gyűlölet, agresszió a világban (13. v.). A gyűlöletre nagyon nehéz szeretettel felelni. Valójában lehetetlen. Csak Jézus Krisztus által lehetséges. De az ige itt sem „idealizál”. Nem az abszolút lehetetlennek tűnővel kezdi, hanem azzal, hogy először a testvéremet szeressem. Amíg őt valamilyen formában gyűlölöm, addig ne is akarjak továbblépni, mert könnyebb a „távoli világot” szeretni, mint azokat, akik éppen a közelemben élnek. Jézus Krisztus az életét adta értünk! Adjuk oda mi is az életünket a testvérünknek úgy, hogy megbocsátunk, ha vétkezik ellenünk! Ha nélkülözik, akkor segítsünk neki! Ha valamilyen bajba került, ne hagyjuk magára, még akkor sem, ha saját hibájából került oda (16-17)!
Honnan tudod meg, hogy átmentél-e a halálból az életbe? Ki az, aki felé cselekedettel és valósággal kimutathatod a szeretetedet? Mi az örökéletben való megmaradásnak a feltétele?
Oláh Lajos
A vallástétel életkérdés
Igehely: Mt 10:28-33
Úgy is mondhatnánk, létkérdés. A döntés örök sorsunk felől kezünkben van: a végső ítéletben ő csak az ember e földi döntését pecsételi meg. Senkire nem kényszeríti magát, a hozzá való személyes viszonyunk dönt üdvösségünk felől. Ezért fontos, hogy hitvallókká legyünk.
A hitéletünk legszemélyesebb döntése. Benső világunk, szívünk ügye. „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10:9-10). Nem elég tehát szívünkben őrizni, mintegy elrejtve mások elől, hanem meg is kell vallani, amikor Isten elkészíti annak alkalmát. De miért akarja, hogy megvalljuk hitünket? Miért bátorít Jézus arra, hogy tegyünk vallást róla? Azért, mert így jut el az evangélium az emberekhez Isten üdvözítő szeretetéről. „Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1Pét 3:15). Ha Isten alkalmat készít a bizonyságtételre, vegyük észre és éljünk vele. De ne feledjük, a vallástétel nemcsak szavainkra, hanem egész magatartásunkra vonatkozik. Pál egyik levelében szól azokról, akik “vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják.” (Tit 1:16)
Legyen összhangban életünk a szavainkkal!
Oláh Lajos