Igehely: Lk 12:22-32; Kulcsige: Lk 12:28 „Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!”
Tegnapi igénkben azt láttuk, hogy a gazdag ember a sok miatt aggódott. De ha valami nincs, vagy kevés van és az utánpótlás is kilátástalan, akkor is aggódni kezdünk. Tudjuk, hogy Isten megpihent, miután a teremtést befejezte. Arról viszont sehol nem olvasunk, hogy teremtményeit végképp magára hagyta volna. Az Úr Jézus tanítványai figyelmét a természetre, a virágokra és madarakra irányítja, amiről a mennyei Atya csodálatosan gondot visel. Amit Urunk tanítványai figyelmébe kívánt ajánlani az, hogy a Teremtő nem azért teremtette az embert, hogy annak fő elfoglaltsága az élelem és az öltözet biztosítása legyen. Az életben ennél sokkal fontosabb dolog is van. Testünket nem csak azért kaptuk, hogy öltöztessük és tápláljuk. Ha fő foglalkozásunk csupán a földiekkel való törődés, akkor biztos nem leszünk mentesek az aggodalmaskodástól. Jézus ennek károsságát ismerteti tanítványaival. De lehet-e egyáltalán aggodalmaskodástól mentes életet élni? S ha igen, hogyan? A pogány életvitelt nem akarja az Úr tanítványai számára. Ő az oda fel valókkal való törődést tanácsolja nekik. A gondoskodó Atya méltó a mi teljes bizalmunkra. Bízzunk Benne rendíthetetlenül!
Gergely Pál
A bűnös élet sikerének látszata
Igehely: Zsolt 73
A zsoltáros életének egyik nehéz megtapasztalását idézi fel, amelyek nagyon is általánosak Isten népe között manapság. Az alap lefektetésével kezdi, amely szilárdan megtartotta őt, minden mélységes megpróbáltatásán keresztül. „Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez!” (1. v.) De amikor összehasonlítja a bűnösök boldogulását az igazak szenvedésével, nyugtalan és izgatott lesz. Amikor ezt a problémát szemléli, hite súlyos megrázkódtatáson megy keresztül. Úgy tűnik, hogy a gonosz ember nem fél a haláltól. Üzleti sikereket érnek el, gazdagságuk növekszik. Elnyerik a látszólagos sikert, és mintha „örök biztonságban” lennének. Ezzel szemben Isten gyermekei szenvednek, vállalják a gúnyt, a megvetést. Tiszta szívvel a szentség útján járnak, és talán, ami a legnehezebb, hogy „csapások érnek minden nap, fenyítések minden reggel.” Heródes mulat a palotájában, János pedig földalatti cellájában sínylődik (Mk 6:20-29). Mit érezhettek Isten szolgái a kommunista börtönökben, munkatáborokban? A zsoltáríró Isten jelenlétében meglátja az istentelenek végét. Itt hitét, nyugalmát visszanyerte, és visszatér az alaphoz: „Isten jó”, „de nekem olyan jó Isten közelsége”. A te szíved is csak az ő jelenlétében csendesül le, és csak itt újulhat meg odaszánásod.
Péter István
