2017. augusztus 27., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Szívére beszélek a pusztában

Igehely: Hós 2:13-19 (2:10-16); Kulcsige: Hós 2:16 „Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívhez szólóan beszélek vele.”

Az Ószövetségben sokszor látjuk az isteni szeretet és a bűnös emberi akarat harcát. Igénkben Izráel hűtlenségét láthatjuk, ami egy hűtlen feleség képében jelenik meg. Ott van azonban a hűséges Isten, Aki ragaszkodik a szövetséghez, a frigykötéshez. Az Egyiptomból való szabadulás után a Kánaán felé vezető út a pusztán haladt át, és negyven évig tartott. A puszta lehetőséget adott egy korszak lezárásához, és egy új korszak kezdéséhez. Nem örül az Úr annak, hogy büntetnie kell az Ő népét. „Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepnapját. Elpusztítom szőlőjét és fügefáját, amelyekről azt mondta: Az én keresményem ez, amelyet szeretőim adtak” (2:13-14). Nem fogad az Úr ünneplést és bűnt. Az ünnepek sokszor üresek, nem az Úrért vannak, hanem emberközpontú szertartások. Isten változtatni szeretne ezen. Eddig a bűn, a bálványok csábították az Ő népét, most Isten csábítja a pusztába. A szeretet hangján hív, nem akar kényszeríteni senkit az imádatra, tiszteletben tartja az ember akaratát, döntését. „Szívére beszélek a pusztában”: a nagy tömegben, zajban nem lehet meghallani az Úr hangját. Nagyon sokan a magány pusztájában hallották meg, értették meg Isten üzenetét. Szükség van a csendre, ne legyen semmi akadály az útban, hogy a szívhez szóló üzenet a szívekbe eljusson. Nem csupán az értelmünkhöz, bölcsességünkhöz akar szólni, hanem a szívünkhöz. Egy új korszak felkínálása következik: az Úr „szőlőjének”, népének nem a pusztában van a helye, hanem az ígéret földjén. Az isteni gondviselést, áldást, már a pusztában is megtapasztalták, a vándorlás alatt. Egy új korszak megvalósulásához szükség van a régitől teljesen elszakadni, és az újat megragadni. Pál apostol erről tesz bizonyságot: „De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil 3:14 Károli). Nagy kegyelem, hogy ma nekünk is van lehetőségünk meghallani Isten szeretetteljes hívását, és újat kezdeni. Minden megváltozhat bennünk, de nem biztos, hogy körülöttünk is. „Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ézs 35:6 Károli). Mikor hallottad Isten hangját utoljára? Kezdtél-e újat vele?

Papp Dezső

Imaáhítat: 

Könyörögjünk kis létszámú régi és új gyülekezeteinkért! – Mt 18,19-20

Bibliaóra: 

Ismerd fel Isten hívását! – 1Sám 3:1-21 (Aranymondás: Ézs 6:8)

DÉLUTÁN | 

A hamis istentisztelet ítélete

Igehely: Ám 5:21-6:14; Kulcsige: Ám 6:14 „Én majd egy népet indítok ellened, Izráel háza – így szól az Úr, a Seregek Istene –, amely sanyargat benneteket a Hamátba vezető úttól le az Arábá-völgyig.”

Az Izráel házáról szóló siratóének második felében Isten a nép vétkeit sorolja fel kegyelmes egyenességgel. Az elvakult választott nép számára isteni kegyelem volt, hogy az Úr világosan kijelentette a próféták által Izráel állapotát és jövőjét. Megítélte őket istentiszteletük miatt. Dicséretükre válhatott volna, hogy megtartották a szent ünnepeket, működött az áldozati rendszer, volt templomi éneklés, de az Isten iránti tisztelet hiányzott mindebből. Isten mérlegre tette vallásos életüket. Az ünnep, amiben nincs istentisztelet, csupán megvetésre érdemes, sőt gyűlöletes. Az Istennek bemutatott áldozat, ami nem az iránta való tiszteletből fakad, nem gyönyörködteti Őt. Az énekek által való látszólagos közeledés, mely nem igaz istentisztelet, nem eredményez Istennel való találkozást – mondja az Úr. Isten megítélte népét azért is, mert származásukban bizakodva, felelőtlen életet éltek. Kiváltságos helyzetben voltak, hisz az Ígéret Földjén éltek, de gondatlanságuk, elbizakodottságuk romlásba taszította őket. Habár a Mindenható Isten népének neveztettek, Isten a pogány népekhez hasonlította őket (6:2). Milyen kegyelmi lehetőség volt Izráel háza számára, hogy Isten szólt, sokszor és sokféleképpen a próféták által (Zsid 1:1). Beláthatták volna állapotukat, megmenekülhettek volna a rájuk váró rettenetes jövőtől. Az ítélet kihirdetése és végrehajtása közötti időben megtérhettek volna. Hisz ezért szólt hozzájuk Isten. Habár ebben a részben nem olvasunk azokról, akiknek ünneplésére, áldozathozatalára, énekére, életére Isten elfogadással tekintene, mégis tudjuk, hogy az évezredek folyamán mind az ószövetségi, mind az újszövetségi nép között voltak olyanok, akik az Igaz Istent igazán tisztelték. Ilyenek voltak a próféták, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét, s akiket üldöztek, meg is öltek (ApCsel 7:52), ilyenek voltak az apostolok, az első századi keresztyének, anabaptista hitelődeink, de az államhatalmi megszorítások idején élő istenfélő testvéreink is. Ők nem cserélték fel az igaz istentiszteletet hamisra. Megfizették érte a drága árat, hisz az igaz istentiszteletnek ára van. Őszinte odaszánással jár. Ma, ha az Ő szavát halljuk, ahogyan istentiszteletünkről, állapotunkról szól, ne keményítsük meg a szívünket! Életünk legyen igaz istentisztelet!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).