2017. február 15., szerda

DÉLELŐTT | 
A házasság, mint erkölcsi keret

– 1Kor 7:2-5

A paráznaság az ember egyik legnagyobb és legádázabb ellensége. Serdülőkortól kezdve egész életében végigkíséri az embert nemre, korra, fajra és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül.
A Biblia bátorít az önmegtartóztató és tiszta életre. De figyelmeztet arra is, hogy akik nem lettek cölibátusra (nőtlenségre) elhívva, azoknak szenvedésük lesz a testben. Ezért javasolja, hogy jobb házasságban élni, mint égni!
Mások viszont meg sem próbálnak ellenállni ennek a kísértésnek. Önmegtartóztatás helyett inkább az erkölcsi törvényeiket változtatják meg. Ezt nevezi a Biblia paráznaságnak.
A paráznaság elleni küzdelemnek nem a testi vágyak elfojtásában kell megnyilvánulnia, hanem a házasságok egészséges megélésében. Sokkal jobb egy idejében megkötött házasság, mint egy elnyújtott, bűnös párkapcsolat. Imádkozó szívvel merj házasságot kötni! Az egészséges házastársi kapcsoalat védelmet jelent a parázna kísértésekkel szemben. Vegyük fel a harcot úgy, hogy hűségesen szeretjük házastársunkat!
Mit kell tegyél annak érdekében, hogy életed tiszta legyen?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Felemeltetés a nép javára

– 1Krón 14:1-17

Nemes célokat tűzünk ki magunk elé ma is. Egy ilyen nemes cél mások megsegítése anyagi, fizikai dolgokkal, de lelki táplálékkal is. Dávid segíteni akart népének, és ebben Isten megerősítette. Ha ilyen törekvésem lesz, akkor segít Isten, lesz előrehaladás és áldás, védelem és győzelem. Ezekre mind szükségem van ma is. Mit kell tennünk, hogy ezeket megtapasztaljuk?
Figyeljünk Istenre, kérdezzünk meg tőle mindent. Ezt tette Dávid: leborult, imádkozott. Megkérdezted ma, mi az Úr akarata? Tedd meg!
Készségesen vállalkozzunk Isten akaratának cselekvésére. Miután Dávid megtudta Isten akaratát, meg is tette azt.
A dicsőséget adjuk Istennek! Dávid nem hitte el magát, nem tett mást, mint hogy őt dicsérte: „Áttört az Isten az én ellenségeimen” (14:11). Ne az énem felemelését keressem ma, hanem az Úr dicsőségét.
Váljunk el a rossztól, égessük el bálványainkat (14:12). Ez egy komoly és végleges döntés kell, hogy legyen a hívő ember életében, enélkül nincs áldás. Döntsük el ma is, hogy nem kell a világ, hanem Krisztus!

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.