Bemerítések

Bemerítés Kolozsvárott

Isten iránti hálával a szívünkben gyűltünk össze a kolozsvári gyülekezet töredékével 2020. március 15-én Isten házában. Két fehérruhás – Antal Júlia és Sallai Henrietta – tett bizonyságot Isten megmentő kegyelméről. Mind a két lány azt erősítette…

Bemerítés Hadadon

A hadadi és a szilágylelei gyülekezet tagjai és a vendégek bemerítési ünnepre jöttek össze 2019. október 13-án. Négy fiatal tett vallást arról, hogy elfogadta Jézus Krisztust személyes Megváltójának és ezentúl az Ige tanítása szerint kíván élni,…

Sámsonban is bemerítést t…

2019. október 27-én, egy csodaszép, verőfényes napon Szilágysámsonban nagy örömmel gyülekeztünk bemerítési ünnepélyre az imaházba. Három fiatal tett vallomást hitéről és pecsételte el életét az Úr követésére, miután meghallotta hívó hangját és…

Bemerítés Szamosújváron

2019. november 10-én bemerítést tartottunk Szamosújváron. Ez alkalommal Márton Ida testvérnő tett vallást az Úr Jézusban nyert üdvösségről. Az igét mind délelőtt, mind pedig a délutáni hálaadó ünnepélyen Oláh Lajos magyarkiskapusi lelkipásztor…

Megmozdult a víz Biharon

Öröm van a mennyben, mert három bűnös megtérve hazaérkezett. Nagy örömünnepet ültünk a bihari baptista imaházban 2019. november 3-án, amikor három fiatal örök hűséget fogadott az Úr Jézus Krisztusnak a bemerítő medence vizében, megpecsételve…

Bemerítés Magyarremetén

Isten kegyelméből 2019. november 10-én bemerítési ünnepélyre gyűlhetett össze a magyarremetei gyülekezet. Két fiatal pecsételte meg hitét a keresztség által. Az alkalom elején a helyi lelkipásztor, Szabó Sándor buzdított imára a 2 Pt 1:1-11…