Bemerítések

Krasznán is fehérruhásokk…

2017. október 25-én bemerítési ünnepélyre került sor a krasznai magyar baptista imaházban. A zsúfolásig megtelt imaházban öten tettek vallást hitükről és megtérésükről, szóban és tettben, követve az Úr Jézus példáját a bemerítés vizében. Az…

Alámerítés Mezőteremen

2017. szeptember 17-én örömünnep volt a mezőteremi gyülekezetben. Két fehérruhás ált az Úr előtt, férj és feleség, akik sok szenvedéssel teli utat tettek meg idáig, de a nagy szomorúságban és gyászban amit gyermekük elvesztése miatt éreztek,…

Megmozdult a víz Perecsen…

Miután a szívek megmozdultak, a víz is megmozdult a keresztelő medencében a szilágyperecseni gyülekezetben. 2017. szeptember 17-én alámerítésre került sor, amikor nyolc fehérruhás vallotta meg hitét, az Úr Jézus példáját követve. Az ünnepi…

Mérán is megmozdult a víz

Bemerítés volt Mérán 2017. július 30-án, ami nem kicsi. A három bemerítkező közül az egyik fehérruhás magyar ajkú (Kelemen Anna, jobbra), a másik kettő pedig – a házaspár – roma nemzetiségű (Balha Albert és Mária). A zsúfolásig megtelt imaházban…

Bemerítés volt Hadadon

Bemerítési ünnepély volt 2017. július 2-án Hadadon. Sánta Júlia tett vallást a hitéről és megtéréséről, miután az Úr egy táborozási alkalmon elvégezte benne a jó munkát, megismertette vele a szabadulás örömét, amit nem tudott elhallgatni. A…

Hitvalló bemerítés Félegy…

Újszövetségi, hitvalló bemerítést tartottunk 2017. július 9-én délután a Félegyházi Cigány Misszióállomáson, ahol két személy tett vallást Jézus Krisztusba vetett hitéről a bemerítésben, népes hallgatóság előtt. Igét hirdetett Kajcza János a…