Mindennapi áhítatok

2023. június 3., szombat

Igehely: 2Thessz 3:6-13; Kulcsige: 2Thessz 3:7 „Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek.”

Pál apostol a mai szakaszban a tétlenség ellen szólal fel. Azokat célozza meg, akik az örök életre való várakozásban belefáradtak abba, hogy jót tegyenek. Fogyasztói keresztyénekké váltak, és úgy gondolják, hogy ők már tettek eleget, most másokon a sor.

2023. június 2., péntek

Igehely: 2Kor 5:1-10; Kulcsige: 2Kor 5:10 „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”

A második korinthusi levélben Pál a hangsúlyt áthelyezi a halandó élet korlátoltságáról az Istennel való örök élet gyönyörűségére.

2023. május 31., szerda

Igehely: 1Kor 15:20-28; Kulcsige: 1Kor 15:25 „Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét.”

A korinthusiakhoz írt levél egyik fő témája Krisztus feltámadása, amit a korinthusi gyülekezetből némelyek nem tartottak fontosnak. A 15. rész Pál feltámadással kapcsolatos érvelésének a csúcspontja. Érvelését az első kéve (zsenge) ünnepének gazdag jelentésvilágára építi (3Móz 23).

2023. május 30., kedd

Igehely: Róm 8:22-27; Kulcsige: Róm 8:26 „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

A Biblia számos helyen mutatja be a Szentlelket, mint pártfogót és tanácsadót, aki úgy körülöttünk, mint bennünk azon munkálkodik, hogy életünket a keresztyén élet teljességére vezesse.

2023. május 29., hétfő

Igehely: ApCsel 4:5-14; Kulcsige: ApCsel 4:12 „És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

Az előírt igeszakasz előzménye az, hogy Péter meggyógyítja a templomkapuban kéregető sánta embert a jól ismert szavakkal: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj, fel és járj!” Ez a történet világossá teszi a Szentlélek gyógyító erejét, am

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.