– Zsolt 62:1-13
Dávid erős meggyőződéssel jelenti ki: „Csak Istennél csendesül el a lelkem!”. Pedig kipróbált ő már több „nyugtatót”. Nem kevés nehézségen ment keresztül Isten kedves embere. Néha úgy érezte magát, mint egy „düledező fal és bedőlt kerítés” vagy mint a „pára”.
–1Pt 3:1-7
Feje tetejére állított világunkban nagy szükség van arra, hogy emlékezzünk: Isten előtt mi az érték? Manapság igen nagy lehetőség van arra, hogy hozzájussunk a szép ruhákhoz, ékszerekhez, szépítőszerekhez.
– Ézs 58:3-6
Isten rátapintott a gócpontra: hiába az ima, böjt, önsanyargatás, ha az ember közben másokat nyomorgat. Talán könnyebb imádkozni és böjtölni, mint más embert felszabadítani és lelkileg felemelni.
– JSir 3:1-26
Amikor szenvedünk, keressük azok bizonyságtételét, akik hasonló helyzeteken mentek át. Jeremiás úgy beszélt magáról, mint aki „nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt”. A próféta őszintén leírta, amit érzett. Keresetlen szavakkal kitárta összetört szívét.
– Zsolt 37:1-40
Dávid gyakorlati tanáccsal látott el bennünket az olyan élethelyzetekre nézve, amelyek gyakran megesnek velünk. Több évezred óta ezek a tanácsok hitelesnek bizonyultak, és mindazoknak, akik ezeket gyakorolták, méltóságot adtak.
– Mk 13:21-37
Isten egyik jellemzője, amivel az ember nem rendelkezik: a mindentudás. Az ember ősbűne onnan eredt, hogy olyan szeretett volna lenni, mint az Isten. A sátán, kígyó formájában ezzel ejtette bűnbe az első emberpárt.
Igehely: Róm 11:1–6; Igehely: Róm 11:2b „Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen?”
„Elvetette Isten az Ő népét?” – kérdezi Pál a művelt rómaiakat, de közben minket is ilyen kérdések feszítenek háborúk, gazdasági válságok, természeti katasztrófák és személyes próbák között, vagy ezeket látva. Úgy látom, két oldalról kell ezt a kérdést megközelíteni: nemzetek (társadalmi) és az egyén (személyes) oldaláról.