– Mk 14:48-52
Jézus Krisztust megalázó módon árulták és fogták el. Éjszaka, imádkozás közben, „mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal” mentek a testet öltött Istenfiú ellen. A gonosz módszere a hátból támadás, a rejtőzködés és a félrevezetés.
– Mk 14:43-47
Júdás tettének szörnyűségét az árulás elkövetésének módja súlyosbítja: csókkal, a bensőséges szeretet jelével történt. A tanítvány árulását két szempontból lehet szemlélni:
– Mk 14:32-42
Jézus imaéjszakája a Gecsemáné-kertben a lelki gyötrelmek ideje volt. Az evangélium megragadó módon mutatja be, hogy Krisztusnak mennyit kellett szenvednie értünk, míg megváltásunkat véghezvitte. Szenvedésében kiemelkedő volt a lelki szenvedése.
– Zsolt 131
A zsoltáros Isten jelenlétében ezt ígéri az Úrnak: „Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem”. Ez a kijelentés nem puhányságra, nemtörődömségre és beletörődésre biztat. Értelmét inkább az Istenbe vetett bizalomban, és az Úr ránk vonatkozó tervének felismerésében kell keresni.
– Jak 4:1-10
Az önzés bűnös természetünk egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Az önző ember mindent magának kíván, magára gondol, tetteinek és gondolatainak központjában a maga előnye, haszna, kényelme és akarata áll.
– Péld 15:1-33
„Az értelmes szív tudásra törekszik.” – olvassuk a 14. versben. Ma a társadalomban sokat beszélnek a tudásról, és nagyra becsülik azt, mert a „tudás hatalom”, és a felvilágosultabbak „tudásalapú társadalmat” akarnak építeni.
Igehely: Róm 11:1–6; Igehely: Róm 11:2b „Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen?”
„Elvetette Isten az Ő népét?” – kérdezi Pál a művelt rómaiakat, de közben minket is ilyen kérdések feszítenek háborúk, gazdasági válságok, természeti katasztrófák és személyes próbák között, vagy ezeket látva. Úgy látom, két oldalról kell ezt a kérdést megközelíteni: nemzetek (társadalmi) és az egyén (személyes) oldaláról.