– Jn 5:19-30
Valahányszor duplázva mondja az Úr Jézus azt a szót, hogy: Bizony, akkor mindig az örök életre utal. Érdemes észrevenni azt is, hogy a Fiú mennyire magabiztosan jelenti ki, hogy Ő nem cselekszik semmi mást, csak amit az Atya bízott rá. Vagyis lemásolja az Atyát.
– Mk 16:1-13
Máriáék adósnak érezték magukat az Úr Jézussal szemben. Amit pénteken elmulasztottak a szombat beállta miatt, most megragadták az első lehetőséget arra, hogy a kenet, amit odaszántak, az Úr testére kerüljön. Az asszonyok részéről a lelkesedés nagy volt. A bátorságuk is.
– Mk 15:42-47
Jézus temetése a nagypénteki történet utolsó felvonása. Amikor a tanítványok félelmükben elmenekültek, amikor az „erősek” sehol sem találhatók, a „gyengék” ereje lesz nyilvánvaló. A két Mária van már csak a szenvedések színhelyén.
– Jn 19:28-29
Amikor Jézus így kiáltott fel, „Szomjazom!”, ecetet kínáltak neki, frissítőként és fájdalomcsillapítóként. Korábban, epével kevert bort adtak neki, de ezt Jézus elutasította (Mt 27:34). Ez az ital kábítóan hatott volna rá, Jézus azonban teljes öntudattal akarta végigélni fájdalmait.
– Mk 14:12-31
Az utolsó vacsora alatt Péter így fogadkozott: „ha mindenki meg is botránkozik, én akkor sem”. (29.v.) Fogadalmával Jézus iránti hűségét és szeretetét akarta kifejezni. Jó dolog, ha valaki fogadalmat tesz, mert ezzel szívének szándékát fejezi ki.
– Mk 14:1-11
Jézus betániai megkenetésének története arról is beszél, hogy bizonyos jócselekedetekre Isten különleges alkalmakat ad. Ha ezeket az alkalmakat nem használjuk ki, a lehetőség végérvényesen elmúlik.
Igehely: ApCsel 18:24–28; Kulcsige: ApCsel 18:24 „Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt.”
November elseje a mindenszentek napja. Egy emléknap, amikor az előrement üdvözült lelkekre gondolunk. Hatalmas hála lehet a szívünkben, hogy ma is még van lehetőség a megtérésre, az üdvözülésre.