2023. március 10., péntek

DÉLELŐTT | 
Árulás

Igehely: Jn 13:21-30; Kulcsige: Jn 13:26 „Jézus így felelt: Az, akinek én mártom be a falatot és odaadom. Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának.”

Eddig Urunk csak célzott elárulására, most megnevezi árulóját. Bár János korábban többször is rámutatott Jézus isteni hatalmára, most emberi mivoltában is láttatja Őt velünk, amikor azt írja, hogy Jézus megrendült lelkében (21a). A Mester bejelentése zavarba hozta tanítványait. Szerették volna megtudni, hogy ki az áruló? „Az, akinek én mártom be a falatot, és odaadom” (25.v.). Ez keleten a jóindulat, az udvariasság kifejezésére szolgált. Az Úr a bemártott falatot Iskáriótes Júdásnak adta. A Megváltónak ez a cselekedete Júdás előtt is világossá tette, hogy az Úr tudja, hogy ő mire készül. Talán ez volt Júdás számára az utolsó megtérési lehetőség, amivel, sajnos, nem élt, a szíve továbbra is kemény maradt. A bemártott falat odaadása után belement a Sátán.
Pál apostol szavai szerint Júdás méltatlanul ette a bemártott falatot, így ítéletet evett magának. „Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának” (1Kor 11:29). Urunk tudta, hogy a Sátán ott van Júdásban, gyors cselekvésre sürgette őt. A tanítványok nem értették, mi történt. Már éjszaka lett. Júdás számára végképp az is maradt.
Mi, ma élők, hogy viszonyulunk az Úrhoz?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Cselekvésre bátorító látás

Igehely: Neh 2:16-18; Kulcsige: Neh 2:18 „Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóakarattal volt hozzám, és hogy milyen szavakat intézett hozzám a király. Erre ők így feleltek: Kezdjük hát el az építkezést! És hozzáfogtak nagy buzgalommal a nemes feladathoz.”

Nehémiás szívén hordozta népe sorsát, Jeruzsálem kőfalának és kapuinak helyzetét. Népe nagy baja és gyalázata arra késztette őt, hogy napokon át szomorkodjon, sírjon, gyászoljon, böjtöljön és imádkozzon. Mindent elmondott imádságban Istennek, kérte a Mindenható segítségét. A válasz több mint három hónap elteltével érkezett. Addig volt ideje arra, hogy munkatervet készítsen. Az Úr a kérésére kedvező választ adott, munkához láthatott, tapasztalhatta Isten jóakaratát.
Jeruzsálembe érkezése után terepszemlét tartott. Amíg mások éjjel aludtak, ő titokban megkerülte a várost. Amikor népe és a vezetők elé állt, tudta, miről beszél, tudta, mit kell tenni, azt is, amit neki személyesen kell megtennie. Mintha ismerte volna Pál írását: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?” (1Kor14:8). Cselekvésre bátorító látás mellett cselekvésre buzdító szavai voltak, amelyek visszhangra találtak hallgatói szívében, és mindnyájan megerősítették kezeiket a jóra. Isten segítsége és ereje által sikeres munkát végeztek.
Szükséges-e közösségeinkben az ilyen látás és bátorítás?

Gergely Pál

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.