Igehely: Róm 15:22-33; Kulcsige: Róm 15:30 „A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban.”
„Ember tervez, Isten végez.” – tartja a közmondás. Ha Istennel tervezünk, akkor az a kivitelezéssel is összhangban lesz. Mi, hívő emberek, imádkozva szoktunk tervezni, és főleg a saját terveinkért imádkozunk. De mi van a másokéval?
Igehely: ApCsel 21:1-16; Kulcsige: ApCsel 21:6 „Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.”
A testvéri találkozások különös érzéssel töltenek el. Akár ismerős, akár ismeretlen lelki testvérekkel találkozunk, érezzük, hogy összetartozunk, közös Urunk, közös célunk van. Pál apostolnak jó szokása volt, hogy utazása közben sorra látogatta a korábban alapított vagy megismert gyülekezeteket.
Igehely: Bír 5:12-19; Kulcsige: Bír 5:17 „Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél.”
Mindenki ismeri az olyan helyzetet, amikor segítséget vagy szolgáltatást kérünk, és azt a választ kapjuk, hogy: „Majd még beszélünk!” „Még meggondolom.” „Meglátjuk, mit lehet tenni.” Az ilyen fontolgatások néha őszinte lélekből fakadnak, de nagyon gyakran lepleznek bizonytalanságot, vagy illedelm
Igehely: Gal 2:6-10 „Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek. 5Móz 10,17 Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé. Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a népek között. És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a népekhez menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.”
A régi időkben, amikor a kézfogás még nem vált egyszerű jelképes cselekedetté, azért nyújtottak egymásnak kezet az emberek, hogy mutassák: nincs náluk semmiféle fegyver, baráti, békés érzelmekkel közelednek.
Igehely: 2Krón 35:1-19; Kulcsige: 2Krón 35:6 „Vágjátok le a páskabárányt, miután megszenteltétek magatokat, és készítsétek el testvéreiteknek, teljesítve az Úrnak Mózes által adott rendelkezését!”
Isten igéje és a megtisztulás után elérkezett az ünneplés ideje. A páska ünnep előírásait is bizonnyal a megtalált törvénykönyvben fedezték fel. Amit generációkon keresztül elmulasztottak, azt próbálták most bepótolni.
Igehely: 2Krón 34:8-33; Kulcsige: 2Krón 34:19 „Amikor a király meghallotta a törvény igéit, megszaggatta a ruháját.”
Jártál-e már úgy, hogy mulasztást követtél el, aminek nem is voltál tudatában? Mit éreztél, amikor rádöbbentél, hogy folyamatosan hibáztál? Az emberek nem szeretik beismerni, hogy téves életvitelt folytattak. De amikor Isten igéje rávilágít arra, akkor megrázó élményként felébreszti az embert.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.