Igehely: ApCsel 16:11-15, 40; Kulcsige: ApCsel 16:14 „Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.”
Nagyon megragadott a Lídiában rejlő őszinte Isten iránti vágyakozás. Arra gondoltam, vajon a mai emberek közül, ki lenne hajlandó csak úgy egyszerűen egy folyóvíz mellé leülni, Igét hallgatni és imádkozni?
Igehely: Jn 4:7-42; Kulcsige: Jn 4:14 „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”
E történetet olvasva szinte magunk elé tudjuk képzelni a samáriai asszonyt, amint Jézussal beszélget a Jákób kútjánál. Azonban minden szomjúságánál nagyobb volt szégyenérzete, ezért jött a déli hőségben vízért, mert azt remélte, hogy senkivel nem találkozik.
Igehely: Jn 12:1-8; Kulcsige: Jn 12:3 „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.”
Jézus egy számára kedves betániai családnál vacsorázott. Sokszor megpihent ott a munka terhétől és a világ zajától. Jézus nagyon szerette őket, hiszen Lázárt, Márta és Mária testvérét a halálból támasztotta fel. Mi is szívesen időzünk olyan ismerősökkel, akik szeretnek s megvendégelnek.
Igehely: Lk 7:36-50; Kulcsige: Lk 7:44 „Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg.”
Simon farizeus vendégségbe hívta meg Jézust a házába. Addig minden szépen alakult, míg be nem jött egy mindenki által jól ismert, bűnös életű nő. Nagy felháborodásában Simon már Jézus kilétét is megkérdőjelezte: „…ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle asszony az …” – gondolta magában (39.
Igehely: Zsid 12:1-3; Kulcsige: Zsid 12:2 „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.”
„Jámborok útján nincs kényelem, olyan sok rajt a rög, a tövis. Bár ez út keskeny és meredek, mégis jó, mert az életre visz” (HH 336). Milyen igaz! A keresztyén élet megélése hitben való járás, vagyis krisztuskövetés azon az úton, amelyen jártak a bizonyságtevők és maga a Megváltó is.
Igehely: Mk 16:15-20; Kulcsige: Mk 16:16 „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.”
Bibliai alapelv: a „lelkiekhez lelkieket szabván” (1Kor 2:14 Károli).
Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.