Igehely: Jn 11:45-57; Kulcsige: Jn 1156 „Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?”
Lázár feltámasztásának az egész vidéken híre ment és megosztotta a népet és annak vezetőit. Sokan azok közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett, hittek benne. Ezek az emberek elhitték, hogy Jézus a Messiás, az Istentől küldött Szabadító.
Igehely: 1Jn 3:1-9; Kulcsige: 1Jn 3:3 „Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.”
János apostol a hívők hitét és az örökéletbe vetett bizonyosságát igyekszik erősíteni. A világ ma is mellőzi, sőt kigúnyolja Isten tanítását. Az emberek többsége nem Krisztus követője. A világ azért nem ismeri és szereti a hívőket, mert nem ismerte meg Őt.
Igehely: 1Pt 1:3-9; Kulcsige 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
Péter, a tanítvány átment olyan élethelyzeten, amikor nem vállalta be, hogy ismeri Jézust. Látva az ő Mestere életének kudarcos végét, oda lett minden reménysége. Azonban Jézus, az ő dicsőséges feltámadása után megüzeni neki, hogy találkozni akar vele.
Igehely: Ézs 36:1-21; Kulcsige: Ézs 36:5 „Azt hiszed, hogy ész és erő nélkül, üres szavakkal is lehet csatát nyerni? Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem?”
Az ellenségnek mindig az a szándéka, hogy kételyt szítson a hívő emberben és eltántorítsa attól, akiben hisz és amiben reménykedik. Asszíria királya Jeruzsálem ellen vonult. Az ellenség vezérei Istent a bálványistenek közé sorolják, erőtlennek és tehetetlennek nevezik.
Igehely: 1Móz 3:14-19; Kulcsige: 1Móz 3:19 „Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!”
Az ember Isten iránti engedetlenségének két következményéről olvasunk: a bűn felismerése és az attól való ösztönös menekülés.
Igehely: 2Kor 4:13-18; Kulcsige: 2Kor 4:18a „Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra.”
Egy valóságról olvasunk, amely minden ember életére vonatkozik: van külső és belső ember. A külső ember a test, a burok, az edény, ami törvényszerűen folyamatosan romlik, tönkremegy. A „cserépedény” egyre öregebb lesz, gyengébben lát, sokszor szó szerint is. De mi van a kinccsel, ami benne van?
Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”
A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.