Igehely: Jel 21:6-7; Kulcsige: Jel 21:6 „És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen.”
A heti elmélkedések fő gondolata az Isten utáni vágyakozás volt. Megírása közben sok drága és értékes gondolatot adott nekem az Úr. A végéhez érve, magamnak is felteszem a kérdést: mi az, ami ennek a gondolatnak a lényege?
Igehely: Jak 4:8-10; Kulcsige: Jak 4:10 „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.”
A napokban valaki feltett nekem egy kérdést: jöhet-e bárki az Istenhez? A válasz részemről, határozott igen volt. Erre az illető következő kérdése az volt, hogy akkor miért nem fogad el Isten bárkit? Pontosabban, miért nem válaszol egyformán minden ember kérdésére?
Igehely: ApCsel 17:22-34; Kulcsige: ApCsel 17:27 „Hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem.”
Az emberek nagy része látszólag ma is istenfélő, akár Pál idejében az athéniek. A gond csupán az, hogy az általuk elképzelt istent félik, mert az igaz Istent sokan ma sem ismerik. A mi feladatunk, hogy Pálhoz hasonlóan, Őt hirdessük (23).
Igehely: Mt 7:7-11; Kulcsige: Mt 7:8 „Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Kérjetek, keressetek és zörgessetek! Ez Jézus hármas felhatalmazása felénk. Vajon, mit is jelent ez tulajdonképpen? Az imádság gyakorlatára buzdít Jézus ezzel bennünket. Szabad és lehet nekünk keresni, sőt kérni az Istent imában. Miért kell és lehet nekünk kérni az Istent?
Igehely: Ézs 55:1-13; Kulcsige: Ézs 55:6 „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!”
Az istenkeresés belénk van kódolva. Vérünkben van az elveszett Paradicsom emléke. Amikor valaki elkezdi érezni, hogy hiányzik neki valami, ahhoz hogy igazán boldog legyen, akkor tulajdonképpen az Isten hiányzik neki.
Igehely: Zsolt 14:1-7; Kulcsige: Zsolt 14:2 „Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.”
Két típusú embert állít elénk ez a zsoltár: a bolondot és az értelmeset. Mindegyiket az Istenhez való viszonyulása alapján jellemzi.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.