Mindennapi áhítatok

2018. június 2., szombat

Igehely: Gal 4:12-20; Kulcsige: Gal 4:16 „Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?”

Első ottléte alatt, Pált testi erőtlenség sújtott Galáciában. Ez azonban nem vált hátrányára a missziónak, mert Isten felhasználta ezt a helyzetet, hogy áldásait kiárassza. A hirdetett Igét az emberek örömmel fogadták. A Jézus Krisztusban való hit által elnyerték bűneik bocsánatát.

2018. május 30., szerda

Igehely: Jn 6:5-13; Kulcsige: Jn 6:9 „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek?”

Jézust nagy sokaság követi. Egész nap hallgatják tanítását, de a nap végére elfáradnak és megéheznek. Az Úr nem csak a lelki-, de a testi szükségükre is gondot visel. Jó megtapasztalni Istennek életünk minden szükségére kiterjedő gondviselését. Esőt ad mind jókra, mind gonoszokra.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 6:10–20; Kulcsige: Ef 6:11 „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.”

Minden veszélyes szakmának megvan a maga kötelező védőöltözete. A tűzoltó nem azért vesz tűzálló ruhát, mert annál nincs kényelmesebb, hanem mert ebben tud úgy menteni, hogy túl is élje. A katona sem divathóbortot követ, amikor harci díszbe öltözik, csak azt teszi, amit tennie kell.