Igehely: Zsolt 14:1-7; Kulcsige: Zsolt 14:2 „Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent.”
Két típusú embert állít elénk ez a zsoltár: a bolondot és az értelmeset. Mindegyiket az Istenhez való viszonyulása alapján jellemzi.
Igehely: Zsolt 63:1-11; Kulcsige: Zsolt 63:2 „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.”
Minden ember szíve mélyén ott él az Isten utáni vágy. Aki erre ráébred, és elkezdi keresni az Urat, megtapasztalja az Ő jelenlétét és szabadítását saját életében. Ez a zsoltár egy különleges esemény kapcsán született Júda pusztájában, amikor Dávid Absolon elől menekült.
Igehely: Lk 15:17-24; Kulcsige: Lk 15:22 „Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!”
A tékozló fiú története szemlélteti számunkra legélethűbben mennyei Atyánk egyik legszebb tulajdonságát, a könyörületet. Mire van szükségünk ahhoz, hogy Isten könyörületét megtapasztaljuk?
Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:24 „A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!”
A történet szerint egy édesapa Jézushoz hozza beteg, valószínűleg epilepsziás gyermekét. Mivel Jézus Péterrel, Jakabbal és Jánossal együtt a megdicsőülés hegyén van, ezért csupán a lent maradt tanítványokhoz jut el vele. Ők azonban nem tudtak rajta segíteni. Jézus viszont igen.
Igehely: Filem 1:1-25; Kulcsige: Filem 1:12 „Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet.”
Egyik legkedvesebb gyermekkori élményem közé tartozik az a megfigyelés, ahogyan az ereszünk alatt fészkelő fecskék gondoskodtak kicsinyeikről. Kezdve attól a perctől, hogy megszülettek, egészen addig, amíg kirepültek a fészekből.
Igehely: 2Sám 7:1-14; Kulcsige: 2Sám 7:14 „Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal, embereknek kijáró csapásokkal.”
A fenyítés szó igen érdekes és sokszor félreértelmezett kifejezés. A görög paidei szóból származik, amiből a pedagógia szavunk is. Jelentése elsősorban tanítás, nevelés, fegyelmezés és a hibák kijavítása céljából.
Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.