Mindennapi áhítatok

2019. február 20., szerda

Igehely: Jn 11:17-27; Kulcsige: 11:25 „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”

János evangéliumát az Úr Jézus Krisztus evangéliumának is nevezik, mivel feltűnően eltér a többi háromtól. Időben az első megírt evangélium Márk nevéhez fűződik. Máté Márktól inspirálódott, Lukács pedig, amint műve elején megemlíti, tüzetes utánajárás alapján írta meg az evangéliumot.

2019. február 19., kedd

Igehely: Jn 11:1-16; Kulcsige: 11:15 „Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”

Nem könnyű megérteni azt, hogy akit az Úr Jézus szeret, azzal is megtörténhet bármi. Miért kell ezt így állítani? Mivel napjainkban vannak olyan teológiai nézetek, miszerint egy hívő ember, akit szeret az Úr, az nem lehet beteg, az nem lehet szegény.

2019. február 18., hétfő

Igehely: Jn 10:22-42; Kulcsige: 10:30 „Én és az Atya egy vagyunk.”

,,Mert ahány városod van, Júda, annyi az istened és ahány utcád van, Jeruzsálem, oltárt készítettél a gyalázatos bálványnak.” (Jer 11:13) E szomorú helyzet miatt az Úr haragra gerjedt, és Jeremiás próféta által meghirdette a babiloni hetvenéves fogságot, és egyben Jeruzsálem romba döntését.

2019. február 16., szombat

Igehely: Hós 10:1-15; Kulcsige: 10:12 „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”

Hóseás volt az a próféta, akinek a házassága is prédikáció volt. Egy parázna nőt kellett feleségül vennie és vele kellett élnie azután is, hogy felesége házasságtörő lett. Házasságában kellett megtapasztalnia mindazt, amit az Úr élt át népével kötött szövetségében.

2019. február 15., péntek

Igehely: Mt 18:21-35; Kulcsige: 18:22 „Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

Akivel a legtöbb időt töltöm az ellen vétkezhetek a legtöbbször. A legnagyobb fájdalmat is annak okozhatom, akit a legjobban szeretek és aki a legjobban szeret. Éppen ezért a házastárs felé olykor nehezebb bocsánatot gyakorolni, mint az ellenség felé, akitől semmi jót nem várhatok.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.