Mindennapi áhítatok

2019. április 2., kedd

Igehely: Zsolt 94:1-23; Kulcsige: 94:17 „Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék.”

Az emberi társadalomban, történelemben gyakran tapasztalunk fonákságot, igazságtalanságot, reménytelenséget, tragédiát. Ilyenkor a hívő ember Isten beavatkozását kéri őszinte imában. Emberekre kevésbé támaszkodhat. Ellenben az Úr segítségét gyakran megtapasztalhatjuk.

2019. április 1., hétfő

Igehely: Ef 4:1-12; Kulcsige: 4:7 „A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.”

Pál apostol mindannyiunkhoz kéréseket intézett azért, hogy az Istentől kegyelemből kapott elhívásunkhoz méltóan éljünk. Meghívásunk örök közösségről, üdvösségről és szent szolgálatról szól. Az Úr kegyelméből kínálta fel a mindannyiunknak egyenlően szánt szellemi értékeket.

2019. március 31., vasárnap

Igehely: 2Pt 3:14-18; Kulcsige: 3:18 „Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

Bibliai értelemben a kegyelem Isten meg nem érdemelt jóindulata. Ahol hitet, igénylést, szabad teret talál, ott naggyá lesz, sokasodik és uralkodik. Nem véletlen, hogy az apostoli levelek gyakran kívánnak kegyelmet és békességet olvasóiknak.

2019. március 30., szombat

Igehely: Mk 2:13-17; Kulcsige: 2:14 „Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.”

Több olyan beszélgetésben vettem már részt, amikor sok jó megoldásra jöttünk rá egy adott helyzettel kapcsolatban. Büszkék voltunk magunkra, de egy tapodtat sem tettünk a megvalósítás érdekében. Sokszor viselkedünk így Isten jó vezetésével kapcsolatban is.

2019. március 29., péntek

Igehely: ApCsel 17:10-15; Kulcsige: 17:11 „Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.”

A közösségi lét – legyen az család, munkaközösség, sportklub, állam, egyház vagy éppen Isten országa –, közös célokat kitűzve halad előre. Egy közösség előrehaladásának egyik nélkülözhetetlen alappillére, hogy a tagok szívesen közreműködnek az adott cél megvalósításában.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 2:1–11; Kulcsige: Ézs 2:5 „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!”

Egy olyan kép tárul elénk, amelyre vágyhat minden hívő ember. Az utolsó napokban – úgy látja a próféta – az Úr házának hegye minden többi hegy fölé nő, a figyelem központjába kerül. Vonzó lesz a népek között, és vágyják a népek megismerni az Úr törvényét, tanítását. Isten igazságot szolgáltat a nemzetek között, biztonságot teremt, az emberek a fegyverekből szerszámokat készítenek, a nép az Úr világosságában fog járni.