Mindennapi áhítatok

2019. február 27., szerda

Igehely: Jn 13:1-20; Kulcsige: 13:8 „Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.”

Ha egész nap papucsban vagy szandálban járunk, még az aszfaltozott úton vagy kövezett járdán is nehéz lenne egy egész nap után megőrizni lábunk tisztaságát. Mennyivel nehezebb ez egy vidéki, poros földúton!

2019. február 26., kedd

Igehely: Jn 12:44-50; Kulcsige: 12:50 „Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”

Az Úr Jézus Krisztus szerint az örök élet feltétele a benne való hit: „aki hisz énbennem” – mondta a sokaságnak. Tehát, az embernek hinnie kell Őbenne, mint aki maga Isten és egy az Atyával: „Higgyetek bennem, hogy én az Atyában vagyok...” (Jn 14:11).

2019. február 24., vasárnap

Igehely: Jn 12:20-26; Kulcsige: 12:25 „Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.”

Jézus Krisztus népszerűségének csúcspontján volt e történet idején. „Íme, a világ őt követi” –vélekedtek a farizeusok Jézusról. Népszerűségét a jeruzsálemi bevonulása körüli felhajtás is jelzi, valamint az, hogy a távolról érkező görögök is érdeklődtek utána, és keresték a kapcsolatot vele.

2019. február 23., szombat

Igehely: Jn 12:1-11; Kulcsige: 12:3 „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.”

Az Úr Jézus nem sok elismerésnek örvendett, miután Lázárt feltámasztotta a halálból. Ellenségei egyre inkább csak szaporodtak. Betániában, Lázárék házában már igen otthonosan érezte magát az Úr. Együtt ül az asztalnál Lázárral, a két nővér pedig szokás szerint végzi azt, amit a szívük diktál.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 41:37–46; Kulcsige: 1Móz 41:39 „Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.”

Ma sokan kínálnak képzési programokat, hogy befolyásos, jól menő, hirtelen gazdagodó vezetőt neveljenek belőlünk. A Frankfurti Iskola már jónéhány évtizede nevel olyan „mérnököket”, akik egy új világrendet hozzanak létre, amelyben persze ők játsszák az isten szerepét. Istennek is van vezetőképzője. József 13 évig járta ezt a gyakran sötét utakon vezető iskolát. Hite és tiszta jelleme nem tört meg, mert „a projektvezetője” végig mellette volt. A záróvizsgán kitűnően szerepelt: Egyiptom népe mellett családjáról is gondoskodhatott, sőt előképe lett a Szabadító Messiásnak.