2019. augusztus 6., kedd
Igehely: Róm 1:11-15; Kulcsige: 1:12 „Azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által.”
Pál szeretné látni a római testvéreket, és most közli velük vágyának okát.
Igehely: Róm 1:11-15; Kulcsige: 1:12 „Azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által.”
Pál szeretné látni a római testvéreket, és most közli velük vágyának okát.
Igehely: Róm 1:8-10; Kulcsige: 1:9 „Mert Isten a tanúm, akit lelkemből szolgálok Fia evangéliumának hirdetésével, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok.”
Az imádságnak fontos szerepe van az Istennel való kapcsolatunk elmélyítésében. Éppen ezért meg kell tanulnunk helyesen imádkozni. Ahogyan a tanítványok kérték, nekünk is kérnünk kell a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy tanítson minket imádkozni.
Igehely: Róm 1:1-7; Kulcsige: 1:5 „Általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet.”
Mózes és Józsué Jahve szolgáinak nevezték magukat. Az apostol szó kifejezetten keresztyén újdonságnak számít, hiszen maga Jézus nevezte így a tizenkettőt. Később Pál is apostol lett.
Igehely: Kol 1:9-18; Kulcsige: 1:12 „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.”
Ez a tíz igevers olyan gazdag, olyan tömény, olyan csodálatos, hogy csak olvasnám és olvasnám újra meg újra. Önmagát magyarázva tárja elénk, hogy micsoda kegyelemben van részünk. Ez a csodálatos ajándék, amit Urunktól kaptunk, felbecsülhetetlen.
Igehely: 2Pt 1:3-11; Kulcsige: 1:4 „Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.”
Szuperhősök. Ez a mostani társadalom mindenféle szuperhősöket alkot magának, és példaképekként tekint rájuk. Virtuális valóságban élnek nagyon sokan. És ebbe a virtuális világba menekülnek gondolataikban is, hogy valami többnek, jobbnak, szebbnek érezzék magukat.
Igehely: Zsid 12:3-11; Kulcsige: 12:6 „Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.”
Bárcsak tudnám olyan bölcsen, szeretettel nevelni, fenyíteni a gyermekeimet, ahogy azt a mi mennyei Atyánk teszi velünk. Sok hiányosságom van ezen a téren is. Mi valóban a tetszésünk szerint nevelünk sokszor, de Isten tudja, mire van szükségünk, és a javunkra tesz mindent.
Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”
Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.