Mindennapi áhítatok

2019. augusztus 7., szerda

Igehely: Róm 1:16-18; Kulcsige: 1:16 „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Rómaiakhoz írt levél az ember megváltásának útját mutatja be, ami egyedül a hit által valósul meg. A levél témája a hitre jutás, amely az evangélium megismerése és elfogadása által történik.

2019. augusztus 5., hétfő

Igehely: Róm 1:8-10; Kulcsige: 1:9 „Mert Isten a tanúm, akit lelkemből szolgálok Fia evangéliumának hirdetésével, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok.”

Az imádságnak fontos szerepe van az Istennel való kapcsolatunk elmélyítésében. Éppen ezért meg kell tanulnunk helyesen imádkozni. Ahogyan a tanítványok kérték, nekünk is kérnünk kell a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy tanítson minket imádkozni.

2019. augusztus 3., szombat

Igehely: Kol 1:9-18; Kulcsige: 1:12 „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.”

Ez a tíz igevers olyan gazdag, olyan tömény, olyan csodálatos, hogy csak olvasnám és olvasnám újra meg újra. Önmagát magyarázva tárja elénk, hogy micsoda kegyelemben van részünk. Ez a csodálatos ajándék, amit Urunktól kaptunk, felbecsülhetetlen.

2019. augusztus 2., péntek

Igehely: 2Pt 1:3-11; Kulcsige: 1:4 „Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.”

Szuperhősök. Ez a mostani társadalom mindenféle szuperhősöket alkot magának, és példaképekként tekint rájuk. Virtuális valóságban élnek nagyon sokan. És ebbe a virtuális világba menekülnek gondolataikban is, hogy valami többnek, jobbnak, szebbnek érezzék magukat.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”

A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).